Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Üres tanterem a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban a pedagógusok egész napos, országos sztrájkjának napján, 2016. április 20-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Vajda János

Iskolai bombariadó: Egerben már kutyákat is bevetettek a rendőrök

A gyerekeknek és a pedagógusoknak is azonnal el kellett hagyniuk az épületet az e-mailben érkezett bombafenyegetés után.

Az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolát kiürítették bombariadó miatt. A heol.hu helyszíni tudósítója szerint a gyerekeket biztonságba helyezték az épület átvizsgálása idejére. Az egyik diák azt mondta, hogy nyolc órakor megszólalt a riasztó, háromszor csengettek, ebből tudták, hogy baj van és ki kell menni. A gyerekek, ahogy voltak tornaruhában, váltócipőben elhagyták az épületet, volt olyan tanár, akinek fél pár cipőben kellett távoznia. Arról nem kaptak tájékoztatást, hogy pontosan, milyen módon kapta az iskola a fenyegetést, csak annyit tudnak, hogy bombariadó miatt.

Pár perc múlva megjelentek a rendőrök, majd negyed 10-kor is a kutyákkal vizsgálták át az épületet, de nem találtak bombát. A gyerekeket 9.40-kor visszaengedték, de volt szülő, aki erre a napra inkább hazavitte a gyermekét.

Múlt hét pénteken is volt hasonló eset országszerte, akkor Heves vármegyei iskola nem volt érintett.

A Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója, Papp Istvánné pénteken 9 óra tájban tette közzé az iskola közösségi oldalán a következőket: "Tisztelt Szülők! A mai nap folyamán a rendőrség átvizsgálta az épületet, a fenyegetés elhárult. A visszatérésre engedélyt adtak. 10 órakor a megszokott rendben folytatódik a tanítás, kérjük önöket, a gyerekeket küldjék az iskolába."

A településen működő Alsó Zempléni Polgárőr Egyesület is megerősítette a bejelentést, hogy e-mailben érkezett bombafenyegetés miatt a kesznyéteni általános iskola lezárásra került, a diákoknak online oktatást tartanak. Később ők is jelezték, hogy a kesznyéteni iskola ellenőrzése véget ért, 10 órától kezdődik a tanítás.

A girincsi gyermekotthon is kapott a fenyegető üzenetet, az épületet kiürítették. Az épületek átvizsgálásával párhuzamosan a rendőrök megkezdték a fenyegető azonosítását is.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×