Két nagyobb fővárosi területre, a Váci útra és Dél-Budára koncentrálódik a budapesti irodapiac – derült ki a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fórumának (BRF) 2024 negyedik negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzéséből. A legmagasabb bérlői aktivitást a Váci úton mérték, vagyis ott van a legkevesebb üresen álló iroda.
A Cushman and Wakefield kereskedelmi ingatlanszolgáltató cég magyarországi kutatási és tanácsadási részlegének vezetője az InfoRádióban elmondta: a teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 4,4 millió négyzetméter, amelyen belül 3,6 millió négyzetméter A és B kategóriás modern, kifejezetten bérbeadásra épült irodaterület, valamint több mint 850 ezer négyzetméter saját tulajdonú irodaterület van.
Hegedűs Orsolya hozzátette:
a legtöbb iroda a Váci úti folyosón található, ahol több mint 1,1 millió négyzetméternyi területen vannak használatban lévő irodaépületek vagy helyiségek.
A második legnagyobb alpiac Dél-Budán található, ahol 690 ezer négyzetméternyi irodaterületet mértek. A nem központi pesti alpiacon, vagyis a pesti kerületek külső területein pedig több mint 630 ezer négyzetméternyi irodaterület van a BRF statisztikái szerint.
A Covid idején csökkent az irodák kihasználtsága, és később egy ideig úgy tűnt, hogy sokan nem is térnek vissza az irodákba. Hegedűs Orsolya tájékoztatása szerint
tavaly több mint 100 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak át,
ami nagyjából a 2023-as éves volumennek megfelelő adat, de lényegesen elmarad a 2022-es szinttől.
Mint fogalmazott, megfigyelhető egyfajta átrendeződés a piacon, ami abban nyilvánul meg leginkább, hogy egyes irodaterületek kiürültek, vagyis a 2022-es nagy volumen miatt elindult felfelé az üresedési ráta, amely 2024 negyedik negyedévében enyhén emelkedve elérte a 14,1 százalékot. Az üresedési ráta így az előző negyedévhez képest 0,1 százalékponttal, az előző év azonos időszakához képest pedig 0,8 százalékponttal növekedett. 2024 negyedik negyedévében a legalacsonyabb üresedési rátát a Központi-Buda alpiacon regisztrálták (8 százalék), míg a legmagasabb érték az agglomerációban volt mérhető (28,6 százalék).
A teljes kereslet 2024 negyedik negyedévében 170 630 négyzetmétert tett ki, amely az előző év azonos időszakához képest 30 százalékos növekedést jelent.
A teljes keresleten belül a szerződéshosszabbítások kiemelkedően magas arányt, 76 százalékot tettek ki.
Az új szerződések a bérbeadások 18 százalékát tették ki, a bővülések 4 százalékot, míg az előbérleti szerződések 2 százalékot tettek ki.
A teljes éves kereslet 502 ezer négyzetmétert ért el, ami 8 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest. A nettó kereslet (szerződéshosszabbítás és saját tulajdonba vétel nélküli tranzakciók) 2024-ben 190 730 négyzetmétert tettek ki, amely 20 százalékos csökkenést jelent az előző év éves eredményeihez viszonyítva.
A BRF összesen 143 bérleti szerződést regisztrált a tavalyi negyedik negyedév során, átlagos méretük 1,195 négyzetméter volt. A tranzakciók száma összhangban volt a 2023 negyedik negyedévében rögzített értékkel, míg a tranzakciók átlagos mérete jelentős mértékben növekedett, mivel a negyedév során több nagy méretű szerződéshosszabbítást zártak le. Négy tranzakciót kötöttek tízezer négyzetméternél nagyobb területre.