Infostart.hu
eur:
355.5
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Honvédelmi Minisztérium/Csorba Gábor

Páncélosok Budapest utcáin

Pénteken tartja nyílt napját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, ezért nehéz katonai gépjárművek, illetve harcjárműveket szállító konvoj mozgására kell számítani csütörtökön és pénteken éjjel Budapesten; mindkét nap éjfél körül legfeljebb félórára lezárják Budapesten a Hős utcát a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus melletti szakaszon – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Azt írták: az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar pénteken tartja nyílt napját, amely egyedülálló tájékozódási lehetőséget nyújt a pályaválasztás előtt álló diákok számára. Ebből az alkalomból érkezik egy Gidrán többcélú páncélozott jármű, egy Leopard 2A7HU típusú harckocsi, valamint egy Lynx KF41 és egy Polaris MRZR-4 típusú harcjármű a fővárosi Zrínyi laktanyába.

Hozzátették: Tatáról csütörtök este 10 órakor indulnak el a Gidránt és a Leopardot szállító trélerek az M1-es autópálya és M0-ás autóút érintésével, míg Hódmezővásárhelyről este nyolc órakor indítják útnak a Lynxet az M43-as és az-M5-ös autópálya, majd az M0-ás autóút menetvonalon. A két oszlop az M0-ás alacskai pihenőhelyén találkozik, és együtt indul tovább a fővárosba katonai rendész felvezetésével.

A konvoj a 3-as főút, Szabadföld út, Veres Péter út, Kerepesi út és Hungária körút érintésével éjfél körül gördül be a Hős utcába. A trélerről való legurulás és a laktanya Zách utca felőli kapuján történő behajtás időtartamára, legfeljebb félórára lezárják a Hős utcát mindkét irányból. Pénteken 22 óra körül újabb lezárásra kell számítani a Hős utcában.

Közölték azt is, hogy Szolnokról péntek hajnalban a 4-es főút, az M4-es autóút, Gyömrői út és Ács utca útvonalon szállítják fel a Polarist a Zrínyi laktanyába, délután fél négykor pedig ugyanezen a menetvonalon viszik vissza bázisára a harcjárművet.

A HM felhívta a figyelmet arra: a katonai szállítójárművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra van szükség az érintett útvonalokon. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írták.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×