Infostart.hu
eur:
390.48
usd:
330.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
budapest havazás 2024 november, Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.
Nyitókép: Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Mukics Dániel: a havazás miatt 80 helyen még most is dolgoznak a tűzoltók

A "szokásos" balesetek mellett még egy hókotró is elakadt az első komolyabb havazásban. Egyes iskolákban nem indult be reggel a fűtés. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pedig az InfoRádióban elmondta: havazás idején még arra is kell figyelniük a sofőröknek, hogy többet tankoljanak.

Hajnali két óra körül kezdett esni a hó az ország területén, és amint beindult a hajnali forgalom, elkezdtek sorjázni a bejelentések a katasztrófavédelem ügyeletére. Mint Mukics Dániel az InfoRádióban elmondta, péntek kora délelőttig országszerte mintegy 300 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, és közel 80 helyszínen jelenleg is dolgoznak még. Hajnalban és reggel elsősorban árokba futott, keresztbe fordult vagy összeütközött járművekhez hívták a munkatársaikat, de a műszaki mentések mellett később kidőlt fák, leszakadt ágak és leszakadt vezetékek miatt is ki kellett vonulniuk, elsősorban Debrecenben, Egerben és Gyöngyösön. A reggeli órákig Veszprém vármegyében 19 fa dőlt ki, többségük közútra, de volt, amelyik autókon, illetve lakóépületen landolt.

Riasztásokat elsősorban az ország északkeleti területeiről, Borsod, Heves és Pest vármegyéből, valamint Hajdú-Biharból és Budapestről kaptak. Például az M3-as autópálya több pontján is kamionok fordultak keresztbe, illetve a 2-es és a 8-as főúton járművek akadtak el a hóban, oda is több helyre vonultak ki műszaki mentésre a katasztrófavédelem munkatársai.

Jókora mennyiség esett Zircen. Fotó: Időkép/Gregreeman
Jókora mennyiség esett Zircen. Fotó: Időkép/Gregreeman

Pest megyében és a Balaton-felvidéken a hegyekben hullott a legtöbb hó, a HungaroMet listája szerint az élen Pilisszentkereszt végzett 22 centiméterrel (részletek itt).

Kifehéredett Bánkút, ahogy a Mátraszentistváni Sípark területe is. Budapest magasabb területein is összefüggő hótakaró borította a tájat (beszámoló, videó és fotók itt).

A BKK Infó Facebook-oldalán azt közölték, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt leállt a Libegő.

Délelőtt 11 órakor az Időkép térképe szerint már csak az ország határain hullik csapadék: északkeleten havazik, délen, délkeleten esik az eső, néhány helyen havas eső hullik.

Az Időkép aktuális időjárást mutató térképe péntek 11 órakor
Az Időkép aktuális időjárást mutató térképe péntek 11 órakor

Az ország többi helyén olvad a hó, latyakosak lehetnek a járdák, az utak. Az illetékes cégek folyamatosan takarítanak úgy Budapesten, mint országszerte.

Igaz, ez a takarítás nem mindenhol ment zökkenőmentesen: a kora reggeli órákban Dobogókőnél elakadt egy hókotró, az erről készült fotó tanúsága szerint az út mellett ragadt.

Az Eduline arról számolt be, hogy hajnaltól kezdve órákig nem volt áram több Pest vármegyei településen, és ezért egyes iskolák fűtés nélkül maradtak.

"Tájékoztatom Önöket, hogy az iskolában újabb áramszünet miatt leállt a fűtés, egyeztetések után azt a információt kaptuk, hogy előreláthatóan 9 óráig nem is lesz áram. Hideg lesz, nagyon fel kell öltözni. Saját belátásuk szerint gyermekeik a mai napra igazolást kapnak, amennyiben az otthon melegét választják!" – közölte a Facebookon a Szigetszentmártoni Általános Iskola.

A pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium is azt írta a közösségi oldalán, hogy a délelőtt folyamán nem lesz áram az iskolában, ezért a diákok öltözzenek nagyon melegen.

Többet kell tankolni

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője figyelmeztetett: azon túl, hogy csak a téli időjárásra megfelelően felkészített járművekkel szabad ilyenkor útnak indulni – nyári gumival például senkinek eszébe se jusson kimenni az utakra –, ajánlott havazás idején többet tankolni a kocsikba. Mukics Dániel azt ajánjla, hogy

ha már félig van a tank, akkor érdemes elmenni a benzinkútra,

készülni kell ugyanis egy esetleges dugóra, elakadásra, hogy akkor is fűthető legyen a jármű.

További jó tanácsok:

  • különösen fontos egy feltöltött mobiltelefon segélyhíváshoz vagy hosszabb várakozás esetére,
  • legyen a kocsiban némi étel és ital (egy-két csomag keksz és egy ásványvíz), illetve egy takaró vagy plusz kabát a hátsó ülésen
  • a szokásosnál sokkal óvatosabban, lassabban kell vezetni; az autó megcsúszhat, a féktáv megnövekedhet
  • indulás előtt meg kell győződni a fényszóró megfelelő működéséről, az akkumulátor megfelelő töltöttségéről és arról, van-e elég üzemanyag a járműben
  • indulás előtt a havat takarítsák le, de ne csak az ablakokról, hanem a jármű tetejéről is
  • indulás előtt az aktuális időjárási és útviszonyokról kell tájékozódni
  • katvéd ingyenes vész alkalmazását, ahol az aktuális eseményekről pontos tájékoztatást kaphatnak
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×