eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Összeroncsolódott személygépkocsi az 5-ös számú főúton Örkényben 2023. március 27-én. Az autót vezető 22 éves helybéli nő autójával elhagyta az úttestet és fának csapódott. Az egyedül utazó nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, hogy a helyszínen életét vesztette.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Halálutak Magyarországon: kiderült, hol történik a legtöbb halálos baleset

Óriási különbségeket látni az ország különböző részei között, és abban is eltérnek, hogy egyes helyeken javul, míg máshol drámaian romlik a helyzet.

2024 elő felében összesen 192 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, míg a második negyedévben 13 százalékkal több. Január eleje és március vége között 90, majd április eleje és június vége között 102 balesetnél nem tudták megmenteni egy sérült életét a kiérkező mentők. Annak, hogy hol történik a legtöbb halálos baleset az országban, a vezess.hu járt utána a KSH legfrissebb adatai alapján.

Régiók szerinti sorrend

A statisztikai hivatal nyolcrégiós felosztása szerint az Észak-Alföldön történt az év első felében a legtöbb halálos baleset, ez a régió Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéket foglalja magába.

Halálos közlekedési balesetek száma 2024 első felében

Régió
34 Észak-Alföld
31 Dél-Alföld
26 Nyugat-Dunántúl
24 Dél-Dunántúl
23 Észak-Magyarország
21 Közép-Dunántúl
18 Budapest
15 Pest vármegye

Hat régió három-három vármegyét tartalmaz a KSH beosztása szerint, az ország sztrádák és autóutak (vagyis járműforgalom) szerinti centruma, a főváros és a körülötte elterülő Pest Vármegye pedig önmagukban önálló régiók.

Megnézve 2023 első félévét (amikor összesen 193 halálos baleset volt országosan), egyértelműen Pest vármegyében (28-ról 15-re) és Budapesten (24-ről 18-ra) látni a legnagyobb csökkenést. Az Észak-Alföldön viszont nagy mértékben megnőtt idén a halálos balesetek száma a tavalyi első féléves adatokhoz képest: az akkori 19-ről 34-re – olvasható.

A vármegyék szerinti sorrend

A legtöbb halálos tragédia – talán meglepő mód – nem a kiemelkedően magas járműforgalma miatt önálló régióként is jegyzett Pest vármegyében volt, hanem Bács-Kiskun vármegyében.

Halálos közlekedési balesetek száma 2024 első felében

Vármegye
18 Bács-Kiskun
15 Pest
14 Szabolcs-Szatmár-Bereg
12 Győr-Moson-Sopron
12 Hajdú-Bihar
12 Zala
11 Baranya
11 Heves
10 Borsod-Abaúj-Zemplén
9 Fejér
8 Csongrád-Csanád
8 Jász-Nagykun-Szolnok
7 Tolna
6 Komárom-Esztergom
6 Veszprém
6 Somogy
5 Békés
2 Nógrád
2 Vas

A KSH korábbai adataiból az is kiderül, hogy két vármegyében érdemi a csökkenés: Vasban a tavalyi kilnecről, Nógrádban pedig a tavalyi ötről csökkent kettőre idén a féléves adat. Ezzel szemben Hajdú-Bihar vármegyében megnégyszereződött, az akkori háromról idén tizenkettőre – teszi hozzá az autós szakportál.

Ami a súlyos sérüléssel járó balesetek érinti, a portál gyűjtése alapján 2024 első felében 1971 ilyen történt, szemben a tavalyi 1853-mal. 2024 első felében az alábbi öt vármegyében volt a legtöbb súlyos sérüléses közlekedési baleset:

Súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 2024 első felében

Vármegye
208 Pest
113 Bács-Kiskun
108 Fejér
105 Csongrád-Csanád
103 Szabolcs-Szatmár-Bereg

A vezess.hu szerint a forgalom mérete és sűrűsége itt már nagyon kiütközik, ugyanis Budapesten messze több (367) súlyos sérüléssel járó baleset történt, ami párban a halálos balesetekkel talán itt azt mutatja: a fővárosban alacsonyabb a járművek átlagsebessége, mint a vármegyék útjain.

Budapesten ugyanakkor ennél a statisztikánál is látványos a javulás 2023 első feléhez képest, tavaly január eleje és június vége között még 420 ilyen baleset történt.

Ezzel szemben a 19 vármegyéből 14-ben sajnos rosszabb az idei első féléves adat, mint a múlt évi.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×