eur:
415.28
usd:
401.56
bux:
80677.32
2025. január 8. szerda Gyöngyvér
Nyitókép: Karácsony Gergely/Facebook/Merész Márton

Áldatlan helyzet felé robog Budapest, nagy változtatást javasolt Karácsony Gergely

Korábban azt javasolta, hogy jelentősen csökkenték a fővárosi cégek igazgatóságainak számát és létszámát, de a főpolgármester szerint most már ennél nagyobbat kell lépni, különben a budapestieknek nyújtott közszolgáltatások kárára mehet a helyzet.

Korábbi tervénél "még nagyobb lépést" tervez Karácsony Gergely: a hétfői frakcióvezetői egyeztetésen azt kezdeményezte, hogy szüntessék meg az összes egyszemélyes fővárosi cégnél az igazgatóságokat, a testületek eddigi jogköreit pedig gyakorolja maga a Fővárosi Közgyűlés. Mint írta, az egyeztetésre a Fidesz maga helyett egy közleményt küldött, de a többiek konstruktívan elfogadták a "kétségkívül formabontó, de a város érdekét szolgáló" főpolgármesteri javaslatot – írta a Facebookon.

A városvezető szerint az intézkedéssel a város spórol ezzel évente mintegy 250 millió forintot, és teljesül a Fővárosi Közgyűlés új frakcióinak igénye a nagyobb beleszólásra és rálátásra, de persze ezzel komolyabb felelősségvállalás is együtt jár.

"Lehet, hogy a legutóbbi, mintegy 10 órás közgyűlés volt a ciklus legrövidebb ülése, de hát, ha el is szoktunk tőle, ilyen a demokrácia" – jegyezte meg.

Indoklása szerint azért volt szükség a frakcióvezetői egyeztetésre, mert

több jelenlegi igazgatóság megbízatása szűnik meg novemberben,

miközben sorjáznak az ötletek, folyik a politikai helyezkedés, hogy ki, milyen beleszólást és jogkört akar magának, ez pedig így együtt veszélyezteti fontos budapesti cégek jogszerű működését. Márpedig a budapestieknek nyújtott közszolgáltatások nem láthatják a helyzet kárát, a fővárosi cégeknek rendben kell működniük.

"Ha tehát a képviselők egymással nem tudnak megegyezni az igazgatóságok összetételéről, végezzék el maguk azt a munkát, amit eddig az igazgatóságok végeztek" – írta.

Úgy látja, hogy a felügyelőbizottságok esetén egy igazságos megoldás van: a választók bizalmának mértékét tükröző mandátumok arányában jelöljenek a frakciók tagokat ezekbe az ellenőrző testületekbe. "Az engem támogató pártok az általam meghirdetett, nyilvános és teljesen transzparens, szakmai követelményekre épülő pályázaton induló jelöltek közül fognak személyi javaslatokat tenni. Ha valamelyik frakció saját pályázatot akar hirdetni, vagy netalán delegálni akar, a lelke rajta. Természetesen a Fidesznek is fenntartjuk a beszállás lehetőségét, mert a fővárosban az ellenzéknek is járnak jogok" – olvasható a bejegyzésben.

Mint a Népszava emlékeztet, a fővárosi közszolgáltató cégek törvényes működésének alapfeltétele az igazgatóságok (IG) és a felügyelő bizottságok (FB) megléte. Csakhogy a budapesti önkormányzati társaságoknál működő IG és FB tagok megbízatása hamarosan lejár, ugyanis a tagokat ugyanis jellemzően egy-egy önkormányzati ciklusra nevezik ki.

  • Legkorábban három cég – Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a BKV és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) - igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak megbízatása ér véget november 15-én.
  • December elsejével pedig a fővárosi távfűtést, a temetőket, köztisztaságot, zöldfelület gondozást ellátó társaságokat felügyelő Budapesti Közművek (BKM) Zrt., valamint a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek testületeinek mandátuma jár le.
  • A BKV, a BKK és a BFVK igazgatósága jelenleg hét-hét taggal, a felügyelőbizottságok hat-hat taggal működnek. A két közlekedési cég FB tagjainak harmadát a szakszervezetek adják.

"Az IG és FB tagok jelölése a politikai játszma részévé vált, a korábbi pozíciókért való tülekedés helyett, most azon megy a versenyfutás, hogy melyik párt mit nem szeretne csinálni és ki hová nem akar beleülni, ami vicces is lehetne, de nem az, lévén ezzel veszélyeztetik a cégek működését" – fakadt ki a közgyűlésben Karácsony Gergely, aki el tudja fogadni, ha egy párt nem politikai delegáltat akar egy ilyen pozícióban látni, javasolhatnak független szakértőket is. Ilyen előterjesztés azonban nem érkezett, ő pedig nem akart egy olyan listát benyújtani, ami borítékolhatóan elvérezne a "közgyűlés politikai mészárszékén".

A BKV, a BKK és a BFVK esetében összesen 15 fő kiválasztásáról van szó, a három cég mindegyikében 4-4 fős FB működik, a BKV-BKK összevont igazgatósága 3 fős lenne – válaszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus.

A Népszava úgy tudja, a hétfői frakcióvezetői egyeztetésen kissé közeledtek az álláspontok. Az felügyelőbizottságokba a Tisza is hajlandó tagokat jelölni, mint mondták, ezeket belső pályázatokon választanák ki. Nem sok idejük van, hiszen a november 27-i közgyűlésen már szavaznának ezekről. Így is két hetes késésben lesznek. Az igazgatóságok esetében azonban nem sikerült előrelépni, így jelen állás szerint az érintett cégek igazgatósági jogköreit a közgyűlés veszi át.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Sportközgazdász a Ferencváros új edzőjéről: ez nem a legfelső polc, de...

Sportközgazdász a Ferencváros új edzőjéről: "ez nem a legfelső polc, de..."

Futballistaként remek pályafutást tudhat magáénak, edzőként viszont még nem tartozik az elitbe Robbie Keane, akit hétfőn neveztek ki a Ferencváros szakvezetőjének - hangsúlyozta az InfoRádió megkeresésére Szabados Gábor sportközgazdász. Arról is beszélt, hogy egyértelműen a nemzetközi szereplés határozza meg a szezon sikerét.

"Tisztességesen kormányozni Ausztriát" - megszólalt az FPÖ-elnök

Rendkívüli nyilatkozatban vázolta az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseit kedd délután Herbert Kickl, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, akit az államfő, Alexander Van der Bellen előző nap bízott meg a lehetséges kormányalakítással A felolvasott, több mint harminc perces nyilatkozatban Kickl célkitűzését egy, többször ismételt mondatban foglalta össze. Tisztességesen kormányozni Ausztriát - hangzott a jövőre vonatkozó állásfoglalás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.08. szerda, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Mínuszban zárt Amerika

Mínuszban zárt Amerika

Többnyire pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a technológiai részvények vezetésével. A befektetők azt a médiajelentést értékelték, amely szerint Donald Trump vámterve talán nem lesz olyan szélsőséges, mint attól tartottak. Trump később egy Truth Social posztban vitatta a jelentést. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk, míg Európában szintén felemás mozgások voltak láthatók a kereskedés első részében, majd délutára javulni kezdett a hangulat. Az USA-ban eközben óvatos optimizmussal indult a mai kereskedés, majd nem sokkal később lefordult a piac - mindhárom fontos index mínuszban zárta a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×