Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.97
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Gönyű község hivatalos Facebook-oldala

Kritikus az árvízhelyzet Gönyűn, ahol 820 centi közelében tetőzhet a Duna

A gátak jó állapotban vannak, megfelelő mennyiségű homokzsák is rendelkezésre áll, további segítő emberekre viszont nagy szükség lenne – mondta az InfoRádióban a Győr-Moson-Sopron vármegyei község polgármestere. Major Gábor szerint szerdán vagy csütörtökön várható a tetőzés, és ha nem jön több víz Ausztria felől, akkor még egy méter 70 centi vízszint-emelkedésre lehet számítani, ami alatta marad a 2013-as árvíz szintjének.

A rendkívüli árvízhelyzet miatt pénteken határozatlan ideig rendkívüli védekezést rendelt el a község közigazgatási területén a Győr-Moson-Sopron vármegyei Gönyű polgármestere. Jelenleg is intenzív árvízvédelmi munka folyik a településen: a helyiek mellett a környéken lakók is töltik és cipelik a homokzsákokat a vízügy által kijelölt kritikus helyekre. Vasárnap délután Pintér Sándor belügyminiszter is ellátogatott Gönyűre, hogy megtekintse a munkálatokat, és a támogatásáról biztosítsa a község lakosait.

Az InfoRádió munkatársa egy traktorban ülve érte el a gönyűi polgármestert, aki arról számolt be, hogy hétfőn délelőtt öt és fél méteren volt a vízszint, amely

az előrejelzések szerint további 1 méter 70 centit emelkedik még a következő órákban, napokban.

Major Gábor tájékoztatása szerint ez a várható vízállás megközelíti a 2002-es nagy helyi árvíz szintjét.

Gönyűn hétfőn délelőtt is esett az eső, és a korábbi napokban is jelentős mennyiségű csapadék hullott. A polgármester jelezte: sürgősen segítségre van szükségük, mert bár jelenleg is nagyon sokan dolgoznak a kritikus helyeken, a homokzsákok megtöltéséhez és elszállításához még több ember segítsége kellene. „Különösebben nagy baj azért remélhetőleg nem lesz, mert mindent meg tudunk csinálni, amit jelen helyzetben kell” – jegyezte meg Major Gábor.

Mint mondta, szombaton leginkább előkészületi munkákat végeztek, a homokzsákolásnak pedig vasárnap álltak neki, amivel valószínűleg kedden is lesz még bőven teendőjük. A szintre emeléssel legkésőbb szerdán szeretnének végezni, míg a tetőzés a szakemberek tájékoztatása szerint szerdán vagy csütörtökön lehet Gönyűnél.

Ha a várakozásokhoz képest nem érkezik több víz Ausztria felől, akkor körülbelül 817 centiméter körül várható a tetőzés a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen,

ahol 2013-ban elérte a 852 centimétert is a vízszint az akkori árvíz idején.

Major Gábor közölte: a gátakkal nincs semmi probléma, amelyeket homokzsákokkal is megerősítettek a helyi lakosok. Rengeteg homokzsákot feltöltöttek, hogy legyen elég puffertartalék is. Kiemelte a vízügyesek és a katasztrófavédelem támogatását, és a polgármester bízik benne, hogy a helyiekkel összefogva sikerül megakadályozni, hogy „komolyabb árvízi veszélyhelyzet alakuljon ki Gönyűn”.

A helyi önkormányzat igazolást ad azoknak a fiataloknak, felnőtteknek, akik tanítási vagy munkaidőben segítenek a védekezésben, és várják a további önkéntes jelentkezőket. Csak vasárnap 150-200 ember töltötte és cipelte a homokzsákokat a településen.

Mindazok, akik segíteni szeretnének az árvízvédelmi munkálatokban, a gönyűi polgármesteri hivatal, illetve a Postakocsi Fogadó előtti téren jelentkezhetnek, ahol kialakították a deponáló helyet. Ott töltik fel a homokzsákokat, amelyeket traktorokkal, munkagépekkel visznek az érintett helyszínekre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×