Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Takács Péter egészségügyi államtitkár beszédet mond a Semmelweis Nap alkalmából tartott ünnepségen a Belügyminisztérium Márványaulájában 2024. június 28-án.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Díjazták ez egészségesen élő egészségügyiseket

A hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére is -mondta az egészségügyi államtitkár a Semmelweis-napon.

A hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására is, az egészségügyi dolgozóknak pedig ebben példát kell mutatniuk - mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára a Semmelweis-napi elismerések átadásán pénteken Budapesten.

Takács Péter úgy fogalmazott, a díjazottak mind példaképek, mert elkötelezettek az egészség megőrzése mellett, tevékenységük irányt mutat, kitartásuk pedig erőt ad.

A magyar példaképek közül kiemelte Semmelweis Ignácot, akinek az eredményei vitathatatlanok, hiszen anyák ezreinek életét mentette meg, a hangsúlyt azonban nem a gyógyításra, hanem a megelőzésre helyezte.

"Az orvostudomány ma már szinte csodákra képes, halálos kórokkal veszi fel a harcot", de a hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére, az élet megóvására" - emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, hogy ebben az egészségügyi dolgozóknak kell elöl járniuk, ezért indították el az országos kórházi egészségkihívást márciusban a kórházi dolgozók fizikális és mentális egészségének támogatására. A versenyen 654 csapatban több mint háromezer dolgozó vett részt, a kezdeményezés tehát sikeres volt, így szeretnék azt hagyománnyá tenni - mondta Takács Péter.

A Semmelweis-nap alkalmából Semmelweis Ignác-díjban négyen, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenhatan részesültek, egy-egy ember kapta meg a Pro Sanitate díjat, valamint a Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát, továbbá kiosztottak tizenkét miniszteri elismerő oklevelet is.

A rendezvényen oklevelet vehettek át az országos kórházi egészségkihívás első tíz helyezettjének csapattagjai is.

Az egészségügyi államtitkárság kezdeményezésére 2011 óta munkaszüneti nap július 1-je, Semmelweis Ignác születésnapja az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×