Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pixabay

Kutatás: milliárdos turisztikai bevételt hoznak a Dunakanyar erdői

A Budapesti Corvinus Egyetem egyik tanulmányából az derült ki, hogy a Dunakanyar erdői rekreációs szempontból is hatalmas értékűek. A kutatás eredményeiről a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője beszélt az InfoRádióban.

A pilisi bioszféra rezervátum területénvégzett tanulmány készítői az erdők turisztikai rekreációs szolgáltatásainak gazdasági értékét határozták meg a 38 ezer hektárnyi területen, és a Corvinus egyetem kutatói megállapították, hogy a kirándulók erdei kikapcsolódásának a pénzbeli értéke 2020-ban körülbelül évi 3,8 milliárd forint volt. Ez, az inflációt figyelembe véve, jelenleg körülbelül 4,6 milliárd forintot tesz ki – ismertette Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.

A két kutató, Szécsi Anna és Szerényi Zsuzsanna a pilisi bioszféra rezervátum működését együtt koordináló Pilisi Parkerdő, illetve Duna-Ipoly Nemzeti Park megbízásából 2017, illetve 2018 folyamán végzett látogatószámlálásokból gyűjtött adatokat elemezte. Ennek során figyelembe vették az odautazási költségeket, illetve a látogatással eltöltött idő alternatív költéseit is.

Mészáros Péter szerint a kutatás eredménye azért figyelemre méltó, mert kiderült, hogy egy átlagos félnapos látogatás a Pilisben körülbelül 2900 forintba került, míg egy egész napos túra már nagyjából 5000 forintba. Ezt a bevételt eddig nem vették figyelembe az erdők értékének meghatározásakor, vagy akkor, amikor a fenntartásuk költségeiről volt szó.

A Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivőjének nyilatkozatából az is kiderült, hogy a Dunakanyar erdői nemzetközi összehasonlításban is jelentős turisztikai értéket képviselnek. Ugyanis a brit erdők egynapos látogatásának értékét például, egy 2010-es tanulmány 1500 forintra becsülte, míg a lengyel erdők rekreációs bevételei 2005-ben nagyjából 2700 forintot hoztak az üzemeltetőknek. Németországban pedig 2011-ben, az erdők egy egész évre szóló látogatására mintegy10 400 forintot költöttek a kirándulók.

Arra a kérdésre, hogy a turisták kárt is tudnak-e okozni, a szóvivő azt mondta, hogy ez inkább a fővárosi erdőkre jellemző. Érdemes lenne ezeknek a kirándulóhelyeknek az értékét is felbecsülni, mert ide gyakrabban látogatnak a budapestiek, mint a Dunakanyar kiránduló helyeire. Ráadásul a budapesti erdők sokkal kisebbek is, hiszen ha minden fővárosi egyszerre menne túrázni, akkor fejenként mindössze 33 négyzetméternyi erdőterület jutna.

"A fővárosban, illetve a Budapest közvetlen közelében található erdőterületeken az antropogén terhelés rendkívül magas" – hívta fel a figyelmet Mészáros Péter. Ez azt jelenti, hogy a turistautak rendkívül forgalmasak, az erdőben nagyon sokan járnak. Éppen ezért a Pilisi Parkerdő két évvel ezelőtt városierdő-kezelési programot indított, aminek keretében különös gondot fordítanak a nagy turisztikai látogatottság okozta károk enyhítésére. Ebben jelentős segítséget nyújtanak az önkormányzatok és a civil szervezetek is. A szóvivő azt is hangsúlyozta, hogy ezeknek a városi erdőknek nemcsak a turisztika, hanem a klímaváltozás szempontjából is rendkívül nagy jelentőségük van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok

Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton akár heves zivatarra is készülni kell. A hétvégén a hőmérséklet 24-28 fok között alakul, majd a jövő héten fokozatos melegedés indul. Hétfőn sok napsütés várható, de délnyugaton és délen továbbra is előfordulhat csapadék.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×