Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pexels

Megérkezett Brüsszelből a kormány által várt garancia - a nap hírei

Már az első félévben az építőanyagárak növekedésére számít az ÉVOSZ az útdíjak és a gázolaj jövedéki adójának emelése miatt. Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Mariusz Kaminski volt lengyel belügyminiszter.

Megérkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelését lehetővé tevő garancia – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hangsúlyozta: így a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük.

Már az első félévben az építőanyagárak növekedésére számít az ÉVOSZ az útdíjak és a gázolaj jövedéki adójának emelése miatt. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke az InfoRádióban úgy vélte: ez a két tényező mintegy 2 százalékkal növelheti az árakat, de mindent összevetve 5-10 százalék közötti drágulás is lehet.

Már lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra - erősítette meg a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor elmondta: bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között.

Az Energiaügyi Minisztériumnak teljes egészében ki kell adnia a Mátrai Erőmű értékesítésnek aktáit. A legvégső jogorvoslati fokként eljáró Kúria a korábbi döntésével szemben nemrég elfogadta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének keresetét, így a tárcának, az MVM állami tulajdonosaként, szöveg kitakarása nélkül el kell küldenie a dokumentumokat.

Még az idén 8 meddőségkezelési szakambulancia jön létre az országban - jelentette be az egészségügyi államtitkár. Takács Péter azt is közölte: bővül azoknak a gyógyszereknek a köre, amelyeket 100 százalékos társadalombiztosítási támogatással írhatnak fel a kezelésben résztvevőknek.

Szezonális kórokozónak nyilvánította a koronavírust a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Ez azt jelenti, hogy most már azok is kérhetnek covid elleni védőoltást, akiket korábban elutasított a rendszer, mert megkapták a maximális 4 vakcinát.

Növekedtek a műtéti várólisták, mert az állam nem finanszírozza kellőképpen az azok csökkentéséhez szükséges kórházi többletteljesítményt - mondta a kórházszövetség elnöke. Velkey György az InfoRádió Aréna című műsorában úgy értékelte, hogy a magyar egészségügy általában is alulfinanszírozott, az intézmények adóssága pedig csak tünete a rendszernek. Úgy vélte: nem az adósság az elsődleges kérdés, hanem az ellátás minősége.

Kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökévé Lánczi Tamást az államfő. A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény rendelkezett az új hivatal létrehozásáról, elnökének megbízatása 6 évre szól, az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan mentelmi jog illeti meg, havi illetménye a jegybankelnöki fizetés 80 százalékának megfelelő összeg, meghaladja az 5 millió forintot.

Drágább lesz készpénzzel fizetni a MÁV-nál és a Volánbusznál, a szigorítást nyártól fokozatosan vezetik be. A MÁV-csoport közlése szerint a pénztári és fedélzeti készpénzes fizetés esetén is 200 forint adminisztrációs díjat számítanak fel, ha van lehetőség bankkártyás fizetésre is.

Mától újra 140 km/órás maximális sebességgel közlekedhetnek a vonatok a Biatorbágy és Szárliget közötti pályaszakasz jobb vágányán. A novemberben befejezett bal vágányon már december közepén megszűnt a sebességkorlátozás.

Mintegy 50 magyarországi járatot érint a német vasutasok péntek estig tartó munkabeszüntetése - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. Váczi Viktor azt mondta: a német vasúttársaság lehetőség szerint az utazások elhalasztását kéri, mert a távolsági és a regionális vonatok közlekedésében is jelentős fennakadások lesznek a sztrájk idején.

Észak-Koreában nyilvánosan végezhettek ki olyan embereket, akik megsértették a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. A Koreai Nemzeti Egyesítési Intézet által kiadott fehér könyv szerint a nyilvános kivégzésekről egy tavaly Dél-Koreába menekült észak-koreai disszidens számolt be.

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Mariusz Kaminski volt lengyel belügyminiszter. Az ellenzéki Jog és Igazságosság párt képviselője kedd esti letartóztatása előtt megfogalmazott nyilatkozatában politikai bosszúnak nevezte azt, hogy elítélték. Letartóztatták párttársát, Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest is.

Kéthetes sztrájkba kezdek a bírák és az ügyészek Szlovéniában az elmaradt béremelések miatt. Kedden az orvosok szintén a bérük rendezéséért tartottak egynapos figyelmeztető munkabeszüntetést.

Előre be nem jelentett balti körutat kezdett az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij reggel Vilniusba érkezett, és az X-en közölte, hogy Litvánia után Lettországba és Észtországba utazik tovább. A körúton biztonsági kérdésekről, Kijev észak-atlanti és európai uniós integrációjáról egyeztet.

A Gázai övezeti háború kezdete óta már csaknem 23 és fél ezer palesztin vesztette életét - közölte az övezetet irányító Hamász felügyelete alatt álló egészségügyi minisztérium. A tárca hozzátette: október 7. óta további, csaknem 60 ezer palesztin szenvedett sérülést.

Kína kész egészséges és stabil katonai kapcsolatokat kialakítani az Egyesült Államokkal az egyenlőség és a tisztelet alapján - közölte a pekingi védelmi minisztérium képviselője a kétnapos washingtoni egyeztetés után.

Amerikai és brit erők semmisítették meg a húszi lázadók támadó drónjait a Vörös-tengeren. Ez volt a 26. támadás a térségben lévő kereskedelmi hajók ellen.

Az Egyesült Államokban heves havazással, esőzéssel és tornádókkal jár a téli időjárás. Az ország déli részén szélviharok és tornádók pusztítottak, a viharos időjárásnak Alabamában, Észak-Karolinában és Georgiában már 3 halálos áldozata van. Floridában a tornádók okoztak súlyos károkat.

Egységes előírásokat vezetne be az Európai Bizottság a kutyák és macskák jólétével és nyomon követhetőségével összefüggésben. A rendeletjavaslat szigorítaná a tenyésztésre, elhelyezésre vonatkozó szabályokat, az állatkereskedésekre és a menhelyekre is érvényes lenne.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Újraválasztották Orbán Viktort

Újraválasztották Orbán Viktort

Orbán Viktort szombaton 729 szavazattal újraválasztották a Fidesz elnökének a párt 32. tisztújító kongresszusán, ahol a négy alelnököt is megválasztották: Gál Kingát, Bóka Jánost, Gyopáros Alpárt és Kreicsi Bálintot. A Jobbik szintén megtartotta tisztújítását, Adorján Bélát erősítették meg az elnöki posztján újabb két évre. A DK-ban Varjú Lászlót választották elnökké, miután április 12-én Dobrev Klára és a teljes elnökség lemondott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×