Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.88
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A drónnal készült képen a debreceni Nagyerdő parkerdei része 2023. május 10-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Zsugorodhat a debreceni akkugyár

Környezetvédelmi aggályok miatt korábban komoly felzúdulást keltett a debreceniek körében az üzem megépítése.

A világ legnagyobb akkumulátorgyártójaként ismert CATL kínai cég debreceni gyárterületének csökkentését tervezi – szúrta ki a magyarvasut.hu a CGTN kínai hírportálon. A cég a kormányzat által február 13-án kiadott környezetvédelmi engedély módosítását kérte, mert az eredeti engedélyben szereplő gyárterület nagyságának csökkentését tervezik, ezáltal csökkentve az akkumulátorgyártás szennyezési körét.

A módosítási kérelemről 60 napon belül dönt a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal.

A kínai cég a projekt alapterületét 277 ezer négyzetméterről 240 ezerre kívánja csökkenteni, miközben a gyár területe közel 13 százalékkal kisebb lesz az eredeti tervben szereplőnél.

Tavaly ősszel a magyar kormány bejelentette, hogy a CATL-é az ország történetének legnagyobb beruházása: értéke elérheti a 7,9 milliárd eurót, és 9000 munkahelyet teremthet. Az üzem komoly felzúdulást keltett a debreceniek körében a környezetvédelmi aggályok miatt, de ennek köszönhetően idén februárban a projekt nagyon szigorú feltételek mellett kapott környezetvédelmi engedélyt.

A World Wide Fund for Nature (WWF) és a Greenpeace, két globális zöld szervezet korábban nyilvánosan támogatta a projektet, mondván, az országok profitálhatnak a beruházásokból, amíg nem károsítják a környezetet. Eközben a debreceni bíróság ismét arról fog dönteni, hogy környezetvédelmi okokból leállítja-e a debreceni kínai akkumulátorgyár építését. Az elmúlt időszakban számos más akkumulátor-üzem építését jelentette be a kormány, legutóbb a Sunwoda Electronics gyáráról derült ki, hogy Nyíregyházán lesz.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×