Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.86
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Gyurcsány Ferenc, DK elnöke a színházak finanszírozásáról szóló törvény vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A DK petíciót indít az "orbáni infláció" ellen

Gyurcsány Ferenc jelentette be pártja új kampányát.

"Sulykolják reggel, délben és este, hogy ők aztán nem tehetnek az egekbe szökő inflációról. Mert az ugye háborús infláció, meg brüsszeli infláció. Hogy nem szakad le az ég!?" - írta bevezetésül és indítékul a Facebookon a Demokratikus Koalíció elnöke pártja új kampánya kapcsán. Felvetette a kérdést: miként lehet, hogy a háborúban álló országban, Ukrajnában, vagy a "szankciók fővárosának országában", Belgiumban sokkal kisebb az árdrágulás, mint Magyarországon?

Gyurcsány Ferenc szerint az Európa-rekorder magyar infláció oka az, hogy itt Orbán Viktor csinálja a gazdaságpolitikát, amihez "nyilvánvalóan semmit sem ért. Orbáni infláció van".

Majd bejelentette, hogy a következő tíz napban országszerte, több mint ezer helyen lesznek utcán a támogatóik és aktivistáik, hogy a fentieket elmondják az embereknek, akik aláírásukkal súlyt adhatnak ebbéli felháborodásuknak, tiltakozásuknak.

A Fidesz a fentiekkel kapcsolatban kiadott közleményében úgy fogalmazott: "Gyurcsányék megint álságosak. Ők is tudják, hogy ha nem lenne háború és nem lennének a brüsszeli szankciók, az infláció gyorsabban csökkenne".

"A guruló dollárok miatt azonban a háború folytatását akarják, sőt szerintük az ország már háborúban áll" - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×