Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.43
bux:
143904.53
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Az eredeti állapotban helyreállított homlokzatú, felújított budapesti Corvin Áruház leleplezés után 2023. június 6-án. Az épületben augusztus végén nyílik meg a Corvin Palace.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Nincs augusztus Corvin (Palace) nélkül

Corvin Palace néven nyit meg augusztus végén a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes keretek között került le az épületről.

Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságíróknak elmondta: az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg. A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.

Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát. Kiemelte, hogy

az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez,

illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott: a Blaha Lujza tér ellen "történelmi bűnöket" követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, "autópályányi" forgalom bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.

A főpolgármester szimbolikusnak nevezte a városi traumák közös feldolgozását, ezek között említve, hogy a budapestiek visszakapják az áruház eredeti homlokzatát. A főpolgármester hangsúlyozta: a progresszív politika a sokszínűségben hisz, ami a múlt értékeinek felismerésével és újraépítésével őrizhető meg.

Budapest, 2023. június 6.
Az eredeti állapotban helyreállított homlokzatú, felújított budapesti Corvin Áruház leleplezés után 2023. június 6-án. Az épületben augusztus végén nyílik meg a Corvin Palace.
MTI/Balogh Zoltán
Az eredeti állapotban helyreállított homlokzatú, felújított budapesti Corvin Áruház leleplezés után 2023. június 6-án. Az épületben augusztus végén nyílik meg a Corvin Palace. MTI/Balogh Zoltán

A téren a rendezvény kezdetén megjelentek a Fidelitas aktivistái, a náluk lévő molinókon többek között Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Karácsony Gergely képe szerepelt "háborúpártiak" aláírással, a molinókon a feliratok pedig "Ukrajna háborújának" támogatását tükrözték.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×