Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
316.44
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
A 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnye a második, 192 kilométeres Karcag - Hajdúszoboszló szakaszon Tiszaigar közelében 2022. május 12-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Késést okoz a Tour a vasúton és a Volánbusznál

A székesfehérvári, valamint a Komárom és Esztergom közötti vonalakon meg kell várniuk a vonatoknak, amíg eltekernek a versenyzők.

A Mávinform azt közölte, hogy szerint

szombaton 11 órától 12 óráig a székesfehérvári vonalon Tárnok és Martonvásár között

a Tour de Hongrie országos kerékpárverseny miatt - a versenyzők biztonsága érdekében - a mezőny elhaladásakor Tárnokon lezárják a Dózsa György úti vasúti átjárót.

A székesfehérvári G43-as és Z30-as személyvonatok, a Göcsej, Tópart és Balaton InterCity-k és a tapolcai sebesvonatok zavartalanul közlekedhetnek, de előfordulhat pár perces várakozás Tárnokon, illetve Martonvásár állomáson - jelezték.

A Komárom és Esztergom közötti vonalon, Nyergesújfalu és Tokod állomás között, a Tát megállóhelynél lévő vasúti átjárót lezárják, emiatt várhatóan

13.22-től 13.35-ig a vonatoknak várakozniuk kell.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kerékpárverseny miatt szombaton több térségben is korlátozást vezetnek be, amelyek

a Volánbusz számos menetrend szerinti járatát érintik.

Egyes járatok nem, vagy terelt útvonalon és módosított menetrend szerint közlekednek.

Részletes információk a Volánbusz weboldalán érhetők el - írták a közleményében.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×