A munkaszolgálat az általános hadkötelezettségen alapuló, fegyver nélkül teljesített katonai szolgálat volt. Előzményei az első világháború idejére nyúltak vissza, amikor a haderő szervezetébe integrált munkásosztagokkal végeztettek erődítési, rakodási és egyéb műszaki munkálatokat. A trianoni békediktátum után Magyarország haderejét jelentősen korlátozták, így a munkaszolgálat is megszűnt.
Újbóli bevezetését az 1939. évi II. törvénycikk, azaz a honvédelmi törvény tette lehetővé, amelynek II. fejezete szükség esetén nemre való tekintet nélkül minden 14 és 70 év közötti állampolgárnak honvédelmi munkakötelezettséget írt elő. Az év júliusában a Magyar Honvédségnél hadtestenként egy közérdekű munkaszolgálatos (kmsz.) zászlóaljat állítottak fel azoknak, akik hadkötelezettségüknek fegyveres szolgálattal nem tehettek eleget, ezek tagjai szolgálatukat egyenruhában teljesítették. A rendelkezésnek még nem volt kifejezetten antiszemita jellege, de megteremtette a későbbi zsidóellenes intézkedések jogi keretét.
A munkaszolgálat intézményének létrehozása egybeesett a zsidók jogait egyre súlyosabban korlátozó zsidótörvények elfogadásával. Az első, 1938-as jogszabály 20 százalékban korlátozta a zsidók arányát a szellemi szabadfoglalkozású pályákon, az 1939. májusi második zsidótörvény már faji alapon határozta meg, ki minősül zsidónak, az 1941 augusztusában hatályba lépett harmadik pedig már a zsidók és nem zsidók közötti, "fajgyalázó" házasságot is megtiltotta.
A zsidókat érintő korlátozások természetesen a Magyar Honvédségen belül is érvényesültek. A zsidónak minősülők 1941 tavaszára elvesztették fegyver- és rendfokozatviselési jogukat, júniusban pedig Magyarország a náci Harmadik Birodalom oldalán belépett a második világháborúba. Az 1942. évi XIV. törvénycikk megtiltotta a zsidók fegyveres szolgálatát, honvédelmi kötelezettségüknek csak a számukra létrehozott kisegítő szolgálattal tehettek eleget. Rendfokozatuk nem lehetett, egyenruhát nem, csak jelzés és sapkarózsa nélküli katonasapkát hordhattak, karjukon az izraelita vallásúak sárga, a keresztény, de származásuk alapján zsidónak minősülők fehér karszalagot kellett viseljenek. Mozgósítás esetén a közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljakból és a bevonulási központokban tábori munkásszázadokat állítottak fel, a zsidónak minősülőket kisegítő munkásszázadokba osztották be. (A megbízhatatlannak minősített nemzetiségiek katonai, a politikai okokból megbízhatatlannak minősülők különleges munkásszázadokba kerültek.)
A 2. magyar hadsereg doni frontra küldésével egy időben egyre több zsidót hívtak be munkaszolgálatra, a hadműveleti területen 130 kisegítő munkásszázadban mintegy 38-40 ezer (más becslések szerint 50 ezer) zsidó volt. Nekik silány ellátás mellett, az orosz télben mit sem érő civil ruhában kellett nehéz fizikai munkát végezniük, a rájuk felügyelő keretlegények és a "fegyvertárs" német katonák rendkívül kegyetlenül bántak velük, a szökéseket tizedeléssel torolták meg.
Az 1943. januári doni katasztrófában megsemmisült a 2. magyar hadsereg, a végtelen hómezőkön meneküléskor és a szovjet hadifogságban mintegy 25 ezer munkaszolgálatos halt meg. 1943-tól a szerbiai Bor környékén lévő rézbányákba is vezényeltek munkaszolgálatosokat, az életben maradt kényszermunkásokat 1944 szeptemberében menetoszlopban indították útnak Magyarországra, majd a nyugati határ felé. A menettől lemaradó éhező, legyengült embereket agyonlőtték, így halt meg 1944 novemberében a Győr melletti Abda közelében a költő Radnóti Miklós is.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után az egyre súlyosbodó katonai helyzet miatt és a németek követelésére immár tömegesen hívták be úgynevezett SAS-behívókkal a zsidó férfiakat kisegítő szolgálatra, akik viszont ezzel elkerülték az azonnali deportálást, az auschwitzi megsemmisítő tábort. Az októberi sikertelen kiugrási kísérlet után hatalomra jutott nyilasok lényegében felszámolták a kisegítő munkaszolgálat intézményét, a munkásszázadok tagjait a munkaszolgálatra alkalmasnak minősített zsidó civilekkel együtt a németek rendelkezésére bocsátották. Őket novemberig gyalogmenetekben indították a nyugati határ felé, sokan már ekkor meghaltak, az életben maradtakat kényszermunkásként dolgoztatták, majd a szovjetek közeledtekor sokukat meggyilkolták, a túlélők koncentrációs táborokba kerültek.
