eur:
368.62
usd:
344.79
bux:
48287.25
2023. június 6. kedd Cintia, Norbert
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

Egy napig volt 80 milliárdja a fővárosnak, de hamarosan elfogy

A Fővárosi Önkormányzathoz 79,2 milliárd forint érkezett be iparűzésiadó- (ipa) előleg címén a március 15-i határidőre – erről Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettese beszélt egy lapinterjúban.

A Világgazdaság azt írja, hogy a teljes ipa-előleg 54 százaléka Budapesté, a fennmaradó 46 százalék a kerületeket illeti. Ennek alapján kiszámolható, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kerületeket együttesen közel 150 milliárd forint ipa-előleg fölött rendelkezhetnek.

Kiss Ambrus ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a 79,2 milliárdos összeg nem váratlan, és eleve ennyivel számoltak a 2022-es 61,5 milliárd után.

A soron következő ipa-bevétel május 31-én esedékes, majd pedig szeptember 15-én. Ezeknek a befizetéseknek a mértéke azonban már nem ennyire pontosan megjósolható, ugyanis a cégek 2022-es gazdasági teljesítményén alapszik. Erről májusig adnak számot a társaságok.

Mindenesetre úgy számolnak, hogy a költségvetésben tervezett 272 milliárd befolyik, ezen jelenleg nem módosítanak. Ez azt jelenti, hogy egy év leforgása alatt mintegy 76 milliárd forintnyi pluszt remél a városvezetés.

Ez a hatalmasnak tűnő összeg azonban nem sok. "Budapest havi átlagos működési kiadása 25,7 milliárd forint. Csak a közösségi közlekedésre 12,7 milliárd megy el, kamatokra pedig 2,1 milliárd. A kamatok elszállása ahhoz vezetett, hogy

két hónap alatt annyi a kamatkiadásunk, mint amennyit 2021 egészében erre fordítottunk.

Szóval az ipa-előleg megérkezése nem okoz olyan dilemmát, hogy mire költsük a pénzt” – sorolta a kiadásokat a lapnak Kiss Ambrus.

Címlapról ajánljuk
Sós Csaba: eddig nem sikerült jól Milák Kristóf vb-felkészülése, de nála ez nem számít
Exkluzív

Sós Csaba: eddig nem sikerült jól Milák Kristóf vb-felkészülése, de nála ez nem számít

Nem vállal újabb számokat a júliusi fukuokai világbajnokságon az olimpiai bajnok úszó, mert a felkészülésének az utolsó időszakai nem sikerült jól Sós Csaba szerint. A szövetségi kapitány részleteket nem akart elárulni, de hozzátette, Milák Kristóf 2020-ban három héttel a súlyos Covid-megbetegedés után is képes volt világklasszis úszásra.
AKTUÁLIS
VIDEÓ
Minimális emelkedéssel zártak a Wall Streeten

Minimális emelkedéssel zártak a Wall Streeten

Tegnap egy mérsékeltebb hangulatromlás volt megfigyelhető a tőzsdéken, a nap végére Európa és az USA is lefordult. Utóbbiban részben az is szerepet játszott, hogy az Apple a napon belüli történelmi csúcs után esni kezdett, miután a cég bemutatta új AR-headsetjét, amelynek ára 3500 dollár - magasabb, mint amire sokan számítottak. Ezt követően ma az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk, és Európában is folytatódnak a bizonytalan mozgások, így csak minimális elmozdulásokat látni. Ugyanez mondható el az Egyesült Államokról is, ahol a kezdeti esést később mérsékelt emelkedés váltotta fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×