Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
322.65
bux:
144838.52
2026. október 16. péntek Gál
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Ellenzéki évértékelők: itt meghallgathatja Donáth Anna, Gyurcsány Ferenc és Ungár Péter beszédét

Több, a 2022-es választáson még közösen indult ellenzéki párt vezetője is beszédet tartott a napokban. Ha lemaradt róla, itt meghallgathatja. a pártvezetők értékelőjét.

A Demokratikus Koalíció egy nyugatias, demokratikus Magyarországot szeretne és ebből nem fognak engedni a Fidesznek – mondta évértékelőjében Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint Orbán Viktor az orosz hatalom kiszolgálója és a kormány törékennyé tette a magyart.

Bírálta az ellenzéket, kritizálta a kormányt, hitet tett a liberális demokrácia értékei mellett, de beszélt egy emberközpontú országról, a politika és a civil szféra együttműködésének fontosságáról és hiteles ellenzéki jövőképről is Donáth Anna, a Momentum EP képviselője a párt szombati, úgynevezett jövőértékelőjén.

Ungár Péter, az LMP társelnöke a párt kongresszusán arról beszélt: a politika egy csapatsport. A legfontosabb pedig az egy pártban, hogy tudja: együtt kell küzdeni, mert "csak közösség tud közösségi döntéseket végrehajtani". Azt is mondta, hogy az LMP Magyarország zöld pártja, és ez azt jelenti, "a profit nem előzheti meg az embert és a természetet".

Online, facebookos évértékelőt tartott a Párbeszéd, amely egy ötszereplős videó formájában adott számot arról, hogyan látja a párt Magyarország helyzetét, illetve jövőjét. A videóban Karácsony Gergely főpolgármester kiemelte, Budapesten arra költik a magyar és más európai adófizetők pénzét, ami valóban a jövő Budapestjét és Magyarországát szolgálja.

Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es EP-választásokon – jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen, évértékelő sajtótájékoztatóján.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×