Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

"Lehet, hogy fogok is" - Újabb árulkodó beszélgetések kerültek nyilvánosságra a Völner-Schadl-ügyben

A Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárt, illetve a Schadl György, a bírósági végrehajtói kar elnökét korrupciós ügyben vizsgáló eljárás lehallgatási anyagaiból láttak napvilágot részletek - van köztük olyan is, amely akkor készült, amikor már elkezdték lefoglalni Völner Pál vagyontárgyait.

Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen októberben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt. A vádhatóság szerint a végrehajtói kar elnöke 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert korrupciós kapcsolata révén.

A vádiratban az áll, hogy Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozva hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből származó, őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük. Úgy tudni, Schadl György rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki cserébe Schadl érdekében gyakorolta a befolyását a végrehajtók kinevezésekor.

A büntetőeljárás során Schadlnál és a szintén végrehajtóként dolgozó feleségénél a jelentős mennyiségű pénz mellett számtalan vagyontárgyat foglaltak le a hatóságok, ám a vádirat szerint akadtak olyanok, melyeket megpróbáltak elrejteni a nyomozók elől.

Az ügy lehallgatási hangfelvételeiből most többet nyilvánosságra hozott a Blikk. Ezek között van olyan, amelyikből kiderül, az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkárának hogyan juttatott havi rendszerességgel hárommillió forintot a végrehajtói kar elnöke, Schadl György, vagy hogy miként nem tudja álnevén, biztosításnak nevezni a Schadl házaspár értékeit tartalmazó széfet néhány családtag egy telefonos beszélgetésben.

Van a lap által közölt felvételek között egy olyan is, amely már a nyomozás idején zajlott, akkor, amikor elkezdték lefoglalni az államtitkár vagyontárgyait. Ezen a Blikk állítása szerint Völner Pál felesége fakadt ki a zárolások miatt, és szóba kerül a beszélgetésben, hogy a volt államtitkár esetleg „mond valamit”.

  • Völnerné: „A Porschét azt elvitték.”
  • Völner: „Elvitték... nagyon kedvesek” - válaszolja az államtitkár.
  • Völnerné: „Figyelj, Pali, ezek rohadt mocskok, ezek rohadt patkány mocskok!… Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit” - mondja Völner felesége, mire Völner azt válaszolja:
  • Völner: „Lehet, hogy fogok is.”
  • Völnerné: „Most már lehet, hogy itt az ideje, úgyhogy beszéljétek meg az ügyvéddel!”.
  • Völner: „Csak a sajtó, amit lehoz, elég, amit az ember mond, hogy akkor kicsit meginogjon itt a széke pár embernek. Én nem fogok vádaskodni, tudod mert... De azért elég kellemetlen lesz.”
  • Völnerné: „Meg figyelj, elmennek a büdös picsába. Tehát a választásoknál nem szóltak semmit.”
  • Völner: „Meg a családomat hagyják.”
  • Völnerné: „Így van. Úgyhogy innentől kezdve neked aztán tök mindegy, hogy ki borul, meg ki nem borul.”

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság - beismerés esetén - Schadl Györgyöt 10 év, Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200 millió, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, mindkettőjüket 10 évre tiltsák el a közügyektől, a jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozásoktól pedig végleg. Az ügyészség vagyonelkobzást is javasol velük szemben.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×