Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Szentkirályi Alexandra/Facebook

Összesítette a kormány a nemzeti konzultáció eredményeit

A szankciós konzultációban 1,4 millió ember vett részt.

Mint azt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a csütörtöki Kormányinfón megígérte, a hét második felében befejeződött a szankciós témájú nemzeti konzultáció eredményeinek kiértékelése, erről pedig maga a kormányszóvivő adott számon szombat reggel a Facebookon.

"A magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat, azokat a szankciókat, amelyek a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak" - jelentette be.

Mint kifejtette, a magyarok egyértelműen elutasítják az olajszankciókat és a tervezett gázszankciókat is, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is.

Közlése alapján az élelmiszerárakra és a turizmusra rakódó további terhekből sem kérnek az emberek.

Emlékeztetett arra is, hogy az unió tagállamai közül Magyarországon kérdezték meg először az embereket ebben a témában, a konzultáció eredménye pedig "irányadó a magyar közéleti szereplők számára".

Végül köszönetet mondott annak az 1,4 millió embernek, aki elmondta a véleményét.

A részletes eredményeket a kormány Facebook-oldalán teszik közzé rövid időn belül.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×