Infostart.hu
eur:
359.54
usd:
310.08
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Jom-kippur a szidó vallás legszentebb és legfontosabb ünnepe. A leghosszabb napnak is nevezik.
Nyitókép: history

Kezdődik a Jom-kippur, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe

Kedden napnyugtakor kezdődik az engesztelés ünnepe, vagyis a hosszú nap.

A bibliai eredetű ünnep a zsidó naptár szerinti hetedik, azaz tisri hónap 10. napján van, így a Gergely-naptár szerint évente változóan szeptember vagy október valamelyik napjára esik. (A héber naptár luniszoláris, azaz kombinált Nap-Hold naptár: hónapjai holdhónapok, újholdtól újholdig tartanak. Zsinagógai naptárnak is nevezik, mert a világ zsidósága vallási célokra csak ezt használja.)

A Jom-kippur jelentőségét mutatja, hogy a hívő zsidók egy teljes hónapot (elul) és még tíz napot szentelnek a felkészülésre, az ünnepet mintegy felvezeti a zsidó újév (ros hásáná), és levezeti a nem sokkal később sorra kerülő sátoros ünnep (szukot). Az engesztelés napja elnevezés arra utal, hogy a Mindenható megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, amikor Mózes éppen a bálványimádás tilalmát is tartalmazó tízparancsolat kőtábláit vette át Istentől a Sínai-hegyen. Az Örökkévaló ezután kijelentette: "Legyen nektek ez a nap engesztelés napjául..." (3Móz 23,27). A hagyomány szerint az ünnep nemcsak az élők, hanem a halottak, sőt az eljövendő nemzedékek számára is engesztelést hoz.

A Talmud az ünnepet egyszerűen csak napnak (jóm) nevezi, a hagyomány szerint ekkor pecsételik le, teszik véglegessé azt az ítéletet, amelyet ros hásánákor, az újév napján hozott az emberek sorsáról az Örökkévaló. A két ünnep közötti idő a bűnbánat ideje, reggelenként, kora hajnalban bocsánatkérő - szlichot - imákat mondanak, hogy az esetleges kedvezőtlen ítéletet kedvező irányba billentsék. Szokás a haragosokkal még Jom-kippur előtt megbékélni, hiszen csak így várható el, hogy az Örökkévaló is megbocsássa a vele szemben elkövetett bűnöket.

Az engesztelés napját bűnbánó szertartások előzik meg. Előző nap kora reggel szokás alámerülni a rituális fürdőben (mikve), hogy megtisztulva fogadhassák a szent napot. Ugyanezen okból szokás a fogadalmakat, ígéreteket három tanú előtt feloldani, valamint bocsánatot kérni embertársainktól. A tisztaságot, a bűntől mentesítést szolgálja a kápárá szertartása is, amelynek során egy kakast vagy tyúkot a fej fölött lassan megforgatva, szimbolikusan áthárítják rá a bűnöket. Szokás a temetőbe is kilátogatni, felkeresni az elhunytak sírjait, az elmúlásra mint a bűn következményére emlékezni.

A délutáni imában (minhá) elmondják a bűnbevalló imákat (viduj), szokás ökölbe szorított kézzel a mellet ütni minden bűn említésénél. Megelőző nap délután, lévén a Jom-kippur böjtnap, bőségesen kell étkezni, nehogy az éhség érzete túlzottan zavarja az áhítatot, de csak könnyű ételeket szokás fogyasztani. A böjt előtti lakoma után a családfő megáldja gyermekeit.

Jom-kippukor érvényesek a szokásos munkatilalmak, továbbá tilos enni, inni, tisztálkodni (az egészségügyi tisztálkodást kivéve), piperecikkeket használni, bőrből készült lábbelit hordani és házaséletet élni; a munkaszünetet a test szellemi részének kell szentelni. A jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a főpap ezen a napon mehetett be a Szentek Szentjébe, hogy ott végezze szolgálatát az egész nép bűneinek megbocsátásáért. Hosszú napnak (jóm-ároh) azért nevezik, mert az ünnepnapokon szokásos négy imán kívül ekkor még egy ráadás imát (neilá) is mondanak a zsinagógában.

Hosszú még azért is ez a nap, mert 25 órán át kell böjtölni, és az idő java részét a zsinagógában kell eltölteni. A liturgia a Kol-nidré (Minden fogadalom) imával kezdődik az ünnep beköszöntésének estéjén. A nap nagy részét imádsággal töltik, recitálják a halottakért mondott imát, a Jizkort az elhunyt családtagok emlékére, megvallják bűneiket, isteni megbocsátásért könyörögnek, Tóra-olvasmányokat, Jónás könyvének felolvasását és istentiszteleteket hallgatnak. Az alkalomhoz illő viselet a fehér, a tisztaság szimbóluma, mert Jom-kippur napján a zsidók olyanok, mint az angyalok. Az emberek azt kívánják egymásnak, hogy a mennyei könyvben azok közé írassanak be, akik jó év elé néznek. A nap az utolsó fohásszal, a neilá szertartással és a sófár megfújásával ér véget, ekkor zárulnak be az ég kapui. Amikor asztalhoz ülnek, egy pohár borral választják el a szent napot a következő hétköznaptól, és áldást mondanak az ünnepen szünetelt gyertyafényre.

Izraelben ezen a napon megáll az élet, elnémulnak a rádiók és a televíziók, a légteret lezárják, a repülőterek nem indítanak és nem fogadnak gépeket, a tömegközlekedési eszközök nem járnak, és noha törvény nem tiltja, senki sem ül személygépkocsiba, csak a sürgősségi mentők és a rendőrautók közlekednek.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
A 360-as szintnél tántorog a forint

A 360-as szintnél tántorog a forint

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, de estére a magyar fizetőeszköz teljesen ledolgozta napi veszteségét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×