Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.45
bux:
122006.96
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kaiser Ede bilincsben. Két évvel mérsékelte, tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Edét rablások és más bűncselekmények miatt, ezzel lezárult a perújítási eljárás, s így jogerőssé vált, hogy nem róható terhére a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás. A bíróság ítéletével mérsékelte a perújítási eljárás során kiszabott, 18 évben meghatározott fegyházbüntetés mértékét, ugyanakkor kizárta Kaiser Edét a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Videó: akcióban a lefülelt táskarabló banda

Egymás után négy nőt is megtámadott a három elkövető. Szerencsére hamar elkapták őket.

A négy áldozat közül hármat Budapesten, a negyediket pedig Szlovákiában támadták meg a rablók – olvasható az ügyészég közleményében. A cél minden esetben a táskáik megszerzése volt.

A vádirat szerint a vádlottak – egy 33, egy 36 és egy 19 éves férfi – tavaly január 18-án személygépkocsival érkeztek vidékről Budapestre azzal a céllal, hogy szórakozzanak. A pénzük azonban hamar elfogyott, ezért úgy döntöttek, hogy bűncselekmény útján fognak értékekhez jutni oly módon, hogy

az utcán egyedül tartózkodó nőket támadnak meg és elveszik az áldozatok táskáját.

A gépkocsit minden esetben a 33 éves férfi vezette, a támadásokat pedig ténylegesen vagy a 36 éves vagy a 19 éves férfi követte el. A táskák megszerzése után együtt, autóval menekültek el a helyszínekről. A megszerzett értékeket ezután elosztották egymás között.

Az első támadás 2021. január 18-án a kora esti órákban történt. A vádlottak a VII. kerület, Péterfy Sándor utcában figyeltek fel egy egyedül sétáló nőre. Lassítottak, majd a 36 éves férfi kiszállt az autóból és hátulról, futva közelítette meg a sértettet. Amikor utolérte a nőt, a vállán lévő táskáját megragadta és nagy erővel megrántotta. A sértett erősen szorította a táskáját, ezért a vádlott egy darabig még azzal együtt húzta maga után a nőt, majd végül kitépte a kezéből táskát és az autóhoz futott, ahonnan társaival együtt elmenekült. A sértett táskájában csaknem 40 ezer forint értékben készpénz, mobiltelefon, karóra, valamint a sértett személyes okmányai voltak.

A vádlottak pár órával később, másnap hajnalban

a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéren hasonló módon követtek el bűncselekményt.

Ekkor ketten szaladtak oda egy egyedül sétáló nőhöz, majd egyikük nagy erővel lerántotta a válláról a táskát, amelynek hatására a sértett az úttestre esett. A támadók az autóban várakozó társukkal együtt elmenekültek a helyszínről. A sértett táskájában ezer forint készpénz és személyes tárgyak voltak.

Az elkövetők a vád szerint még ugyanazon a napon, hasonló módszerrel,

további két bűncselekményt követtek el, egyet a XIII. kerületben, a másikat pedig Szlovákiában, Losonc településen.

Az egyik esetben 36 ezer forint készpénzt raboltak, a másik nőtől pedig mintegy 180 ezer forintnak megfelelő értékben zsákmányoltak értékeket.

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéren elkövetett rablás és menekülés látható. A videót az ügyészség a honlapján is közzétette.

A vádhatóság a bíróságtól fegyházbüntetés és pénzbírság kiszabását kéri az elkövetőkre.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×