Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
311.07
bux:
133281.79
2026. április 29. szerda Péter
Budapest, 2022. március 6. A római kori katonaváros déli táborkapujának megmaradt egykori oszlopsora Óbudán, a Flórián téren. MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor

Előkerült a fiókból a Flórián tér felújításának projektje

Az öt évvel ezelőtti tervek már kissé elavultak, azokat fel kell frissíteni.

A Flórián tér megújításának terveit, koncepcióját először 2017-ben fogadták el, miután a helyi lakosságot is bevonták a tervezésbe – idézi a Portfolio az Építészfórumot. A projekt azóta jegelődött, a Fővárosi Önkormányzat határozata nyomán azonban idén újraindulhat a tervezés. Öt év elteltével az eredeti terveket frissíteni kell, amibe – csakúgy mint az eredeti tervezés során – a lakosságot is bevonják.

„A téren a korábbi koncepcióterv mentén már engedélyeztük közel száz fa kiültetését és egy sétányszakasz korrekcióját is a kerületnek. De tovább szeretnénk most lépni, ezért az az ambíciónk, hogy a tér koncepcióját véglegesítsük a használókkal, majd eljutassuk azt engedélyezési- és a kertépítészeti kiviteli terv szintre” – fogalmaz Budapest főtájépítésze a Facebook-posztjában.

Bardóczi Sándor bejegyzésének tanulsága szerint a 2017-es tervekhez képest a következő változtatásokat javasolják:

  • A központi részen nyilvános illemhely vagy kávézó elhelyezése,
  • díszmedence helyett kisebb vizes terület a központi részen,
  • a közlekedési balesetek áldozatainak emléket állító alkotás áthelyezése a parkon kívülre,
  • játszótér területének bővítése,
  • futókör elhagyása a 2017 óta a közelben létesült más futókörök miatt,
  • kerékpáros ügyességi pálya (vagy KRESZ park) kialakítása a jelenleg tervezett parkoló helyén,
  • elkerített kutyás rész helyett integrált használatú parkrész kialakítása.

A Tájépítészeti osztály és a FŐKERT a tervezővel közösen, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával együttműködve a koncepció véglegesítése érdekében részvételi eseményt szervez, megadva a beleszólás lehetőségét a helyi polgároknak. Személyesen és online is biztosítják ezt a lehetőséget.

Mint azt a főtájépítész is kiemeli, a Flórián tér felújítása trükkös feladat lesz, hiszen fontos műemléki romok húzódnak a téren és a tér alatt, itt volt egykoron az Aquincumi városfal illetve a városkapu térsége is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben bizonytalanság látszik, a tegnapi amerikai esés után ma felemás hangulat volt jellemző az ázsiai piacokon, és Európában sincs határozott irány. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×