Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.93
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Police.hu

Szabadlábra helyezik a csengeri „örökösnőt”

Letelt az a három év, ameddig előzetes letartóztatásban lehet, ezért pénteken szabadlábra helyezik a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát – értesült a Népszava az asszony ügyvédjétől, Helmeczy Lászlótól.

A napilap a többi között felidézi, hogy P. Máriát 2018 szeptemberében helyezték letartóztatásba. Ügyészségi vádak szerint 2009-től több személytől és cégtől kért kölcsön nagyobb összegeket arra hivatkozva, hogy azokat a Németországban elhunyt édesapja halála után neki járó, nagy összegű hagyatékból szándékozik visszafizetni. A határidők lejártát követően a kölcsönvett összegeket nem fizette vissza, amivel húsz sértettnek közel 778 millió forintos kárt okozott, amiből csak néhány millió térült meg.

A 2018 márciusában még Sz. Gáborné néven ismert csengeri örökösnő akkor tett szert meglehetős hírnévre, amikor a Magyar Nemzet cikksorozatban hozott nyilvánosságra néhány, közjegyző által hitelesített szerződést, amely közte és Kósa Lajos között köttetett egy gigantikus örökségről. A lap szerint Kósa Lajos még 2013. január végén a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterként arra vállalkozott magánjogi szerződésbe foglaltan, hogy több mint 4,3 milliárd euróért államkötvényt vásárol P. Mária képviseletében.

Az 1300 milliárd forintnyi összeg P. Mária öröksége lett volna. Ha lett volna örökség.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×