Infostart.hu
eur:
386.31
usd:
331.79
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: BKK

Extra közlekedési akció az egészségügyi, szociális és rendvédelmi szféra dolgozóinak

Június 14-ig biztosított az ingyen utazás a BKK-n.

Június 14-éig még ingyenesen utazhatnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A BKK közleményében emlékeztetett, június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet.

A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában. Ez azt jelenti, hogy az érintettek június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait - közölték.

Emlékeztettek arra is, hogy az utazási kedvezmények igénybevételéhez a személyi igazolvány, vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×