Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: Pixabay

Sűrű napjuk volt a mentősöknek, tűzoltóknak, rendőröknek szilveszterkor

Volt olyan is, aki a túlzott alkoholfogyasztás miatt az intenzívre került.

Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője. Győrfi Pál összegzése szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosi feladatszám 809 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.

A mentőket országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét - írta Győrfi Pál.

Az M1 tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve azt mondta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba több mint 50 embert vittek be az éjszaka folyamán, közülük nyolcan voltak, akik a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek be. Újév reggelén egy fiatal férfit azért vittek be, mert ittassága miatt elesett és súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A tudósító azt is elmondta, hogy a legnagyobb detoxikálóba, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba több mint 30 embert vittek be. Köztük valaki csak könnyebb mérgezést szenvedett, de volt, aki intenzív ellátásra is szorult.

Tüzek, balesetek, mérgezések, bajba került kutyák

Tűzijátékok miatt is kellett tüzet oltani, továbbá megrémült kutyákat is mentettek a tűzoltók. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, Mukics Dániel közleménye szerint szilveszter napján 133 esethez riasztották a tűzoltókat: 52 tűzhöz, 81 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesethez.

Tűzijátékok miatt tizenhétszer avatkoztak be a tűzoltók.

Négy helyszínen tűzijátékok maradéka és annak környezete égett közterületen. Égő fák, bokrok, tuják miatt öt esetben riasztották a tűzoltókat. Öt helyen kukák, szeméttárolók égtek, egy autó is kigyulladt.

Többek között tűzijátéktól gyulladt meg a házfalra felfutó borostyán Budapesten a XV. kerületben. A tűzoltók mindenhol gyorsan megfékezték a lángokat, így a tűz nem tudott a környező autókra átterjedni.

Őrbottyánban egy nagytestű kutya kerítésen akadt fenn este. A tűzoltók kéziszerszámokkal kiszabadították, majd átadták a tulajdonosának. Elsején reggel Biharkeresztesen egy szerelőaknába esett kutyát mentettek ki a tűzoltók.

A szóvivő azt írta: nem csak tűzijátékok miatt hívták a tűzoltókat. Újév hajnalán egy katymári családi háznál, a Szabadkai utcában egy gázpalack robbant fel. Egy embert a tűzoltók emeltek ki a romok alól, az épület lakhatatlanná vált.

Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt is több riasztást kapott a katasztrófavédelem. Egy pécsi házban hárman is rosszul lettek a mérgező gáz magas koncentrációja miatt.

Mindemellett több súlyos közlekedési balesethez is riasztották a tűzoltókat.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×