Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

CÖF: provokáció, hogy az ellenzék az Astoriánál tervezett rendezvényt

Aljas provokáció, hogy az ellenzék a 2006-os rendőrterror egyik helyszínén, az Astoriánál tervezett október 23-ai megemlékezést, de úgy látszik, észhez tértek, mert áthelyezték a rendezvényt a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződéséhez - közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke.

Ugyanakkor ennek a "társaságnak" - amelyben helyet kap Dobrev Klára, akinek a nagyapja asszisztált az '56 utáni megtorláshoz és Gyurcsány Ferenc, akinek a nevéhez fűződik a 2006-os rendőrterror - egyáltalán nem kellene megemlékeznie a forradalomról egy rosszul sikerült előválasztás után - közölte Csizmadia László.

A Békemenet tiszteleg '56 mártírjai és a 2006-os gyurcsányi rendőrterror áldozatai előtt, illetve üzen Brüsszelnek is, hogy megvédik a szuverenitást, a szólásszabadságot és a kormányt a támadásoktól - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a Békemenet a "Soha többé" feliratú molinó mögött vonul fel.

Ezzel arra akarnak bíztatni minden magyart: gondolják át, hogy miközben a kormány 12 éve nyugodt életet biztosít számukra, egy bolsevik, ultraliberális, Soros által támogatott társaság tör a hatalomra, amely újrakezdené Magyarország kirablását - fogalmazott Csizmadia László.

Arról is beszámolt, hogy belföldről és külföldről egyaránt támadás érte a CÖF-CÖKA honlapját és hírportálját, ez azonban nem tudja megakadályozni a Békemenet sikeres megszervezését.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője emlékeztetett arra, hogy a Békemenetet már hetekkel ezelőtt bejelentették, ezért szerinte a baloldal felelőtlen, amikor olyan eseményeket szervez, amelyek lehetőséget adhatnak a két tábor találkozására.

Ötvenhat szellemi örökösei a Békemeneten vesznek részt, miközben az elnyomók szellemi örökösei, a gyurcsányi baloldal megpróbál ellendemonstrációt tartani - tette hozzá.

Értetlenül állnak a kommunista szellemű elnyomók provokációja láttán - mondta a szóvivő.

Ifj. Lomnici Zoltán telefonon nyilatkozva az MTI-nek azt hangsúlyozta: a Gyurcsány és Márki-Zay vezette baloldal október 23-ai Békemenettel kapcsolatos "provokációja" egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldal - ahogy 1956 őszén, 2006 őszén - "most is fél a békés, nemzeti érzelmű tömegtől". Minden létező eszközzel - akár egy tüntetés Békemenetre történő rászervezésével, akár a sajtón keresztüli megfélemlítéssel, elbizonytalanítással -, megpróbálják megakadályozni, "hogy ismét százezrek vonuljanak a budapesti utcákon a nemzeti kormány politikája melletti kiállásképp" - mondta.

"Üzenetünk egyértelmű: mi erősek vagyunk és egységesek, ők pedig megosztottak és gyengék" - jelentette ki a CÖF-CÖKA szóvivője.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×