Infostart.hu
eur:
356.57
usd:
312.96
bux:
140185.82
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Police.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki a rendőrök a Balatonon

Egyetlen hétvége alatt 21 embert kellett kimenteni a Balatonból, a megerősödő szélben sokan kerültek bajba, ezért érdemes megfogadni a rendőrök tanácsait.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai az előző hétvégén kilenc esetben, összesen huszonegy személynek segítettek partra jutni. Többen is kerültek olyan helyzetbe a Balatonon, amiből a vízi rendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan kikerülni. Műszaki hibás vitorlások utasait, valamint elsodródott SUP-osokat, csónakázókat segítettek ki szorult helyzetükből.

"Ez a szeles, változékony hétvége a maga viharaival, a folyamatos időjárás-változásával ismét azt bizonyította, hogy nagyon oda kell figyelni a viharjelző rendszer jelzéseire, hiszen minden esetben a a viharok előtt legalább már egy órával kint voltak a megfelelő viharjelzések" – mondta Horváth László rendőr ezredes.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője kiemelte, elsősorban a fürdőzők, vízi közlekedő kerülhetnek bajba, főként az elsodródás okozhat problémát, mert első fokú viharjelzésnél a parttól 2-300 méterre már a megerősödő szélben már bajba lehet kerülni, de előfordul, hogy a vitorlásnak meghibásodik a motorja, vagy elszakad a vitorlázata az erős szélben, és a műszaki meghibásodás miatt kér segítséget.

"A SUP-os elfáradhat, úgy érezheti egy vízibicikliző, hogy nem képes már a hullámokkal, az erősödő széllel megbirkózni,még nincs olyan viharjelzés, de már az eleje elfogyott. Nagyon sok variáció van arra, hogy ez életmentésnek mi lehet az alapja, és mi lehet az a veszélyhelyzet, amit ilyenkor meg kell oldani. Ez teljesen egyénfüggő, mindenki a saját képességei és az általa használt eszköz vagy jármű képességeinek megfelelően kerülhet bajba vagy kerülheti el a veszélyt" – mondta az ezredes, és hozzátette, a vízirendészet a parti sávban a szélerősödéskor ezeket az eseményeket próbálja megelőzni.

Egyelőre az idei nyáron nem az emberi felelőtlenség okozta a legnagyobb problémát, hanem a hőcsúcsokban bekövetkező eszméletvesztéses rosszullét szedte leginkább az áldozatait, amit nagyon nehéz rendőri eszközökkel megelőzni.

A rendőrség kéri, ha a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai:

  • Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűsítse magát!
  • Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!
  • Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek használatával még csak most ismerkednek!
  • Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdőeszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
  • Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen viseljenek mentőmellényt!
  • Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást!
  • Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt, a szeszes italtól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes!
  • A parttól távol kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!
  • Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt! Ha a part mellett elalszik a gumimatracon, akkor is kisodródhat a mély vízbe.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×