Infostart.hu
eur:
385.08
usd:
331.59
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Összetört személygépkocsi, miután összeütközött egy másik autóval Budapesten, a Hegyalja úton 2021. június 26-án. A balesetben ketten meghaltak.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Magyarországon is dolgoznak a közúti balesetmentességen

2050-re nullára akarják csökkenteni a közúti halálos balesetek számát az Európai Unióban. Az ehhez szükséges megoldásokon, fejlesztéseken már dolgoznak Magyarországon az innovációs és technológiai miniszter szerint.

Az Európai Uniónak az a célja, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés, 2030-ra pedig a jelenleginek a felére csökkenjen a balesetek száma – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Autó- és Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUNDA) budapesti tanácskozásán.

Palkovics László hozzátette: az annál inkább szükséges, mert a közlekedési balesetek naponta 3500 életet követelnek világszerte, ami évi 1,3 millió halálesetet jelent, és együttesen 3 százalékkal csökkenti a világ GDP-jét – közölte Palkovics László.

Ugyancsak cél a hazai halálos balesetek számának csökkentése, mivel 2011 óta évről évre mintegy 500 ember veszti életét a magyar utakon – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×