Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Rendőrök helyszínelnek az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál 2021. július 24-én, a sztráda Szeged felé vezető oldalán, ahol két gépjármű ütközött össze. A 107-es kilométernél történt balesetben két ember a helyszínen meghalt.
Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Fekete hétvége a magyar utakon, hatan vesztették életüket – megrázó képek

Az M5-ös autópályán ketten haltak meg egy ütközés következtében, az M6-on pedig egy, a hatóságok elől menekülő embercsempész csapódott szalagkorlátnak.

Leszakadt az oldala annak a személyautónak, amelyik egy kamion hátuljával ütközött össze szombat délután az M5-ös autópályán. Akkora volt az ütközés ereje, hogy az autó keresztbe fordult a pályán. A mögötte közlekedő autós már hiába fékezett, a személyautó oldalába csapódott – írja összefoglalójában az ATV.

„A kecskeméti hivatásos tűzoltók a személyautó roncsai közé szorult embert feszítővágó segítségével szabadították ki” – közölte az esetről Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem szóvivője. A keresztbe fordult autó két utasának életét már nem tudták megmenteni. Két másik embert súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Kiskunfélegyháza, 2021. július 24.
Rendőrök helyszínelnek az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál 2021. július 24-én, a sztráda Szeged felé vezető oldalán, ahol két gépjármű ütközött össze. A 107-es kilométernél történt balesetben két ember a helyszínen meghalt.
MTI/Donka Ferenc
Kiskunfélegyháza, 2021. július 24. Rendőrök helyszínelnek az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál, a sztráda Szeged felé vezető oldalán, ahol két gépjármű ütközött össze. MTI/Donka Ferenc

Az M6-os autópályán késő délután egy menekülteket szállító embercsempészt akartak megállítani

a NAV munkatársai, de a Tolna Megyei RFK szóvivője szerint vezetője a jelzés ellenére nem állt meg.

„A jármű vezetője önmagára és másokra is veszélyes módon vezetett az M6-os autópályán, amikor azonban lesodródott az útról, elvesztette uralmát a járműve felett, nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd pedig az árokba vágódott” – közölte a szóvivő.

Szedres, 2021. július 24.
Rendőr összeroncsolódott személyautó mellett helyszínel az M6-os autópályánál Szekszárd közelében, Szedresnél, ahol szalagkorlátnak csapódott egy személyautó 2021. július 24-én. A balesetben négy ember meghalt, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. Az ügyben embercsempészés gyanúja is felmerült.
MTI/Donka Ferenc
Szedres, 2021. július 24. Rendőr összeroncsolódott személyautó mellett helyszínel az M6-os autópályánál Szekszárd közelében, Szedresnél, ahol szalagkorlátnak csapódott egy személyautó. A balesetben négy ember meghalt, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak. Az ügyben embercsempészés gyanúja is felmerült. MTI/Donka Ferenc

A balesethez három mentőhelikopter és több rohamkocsi is érkezett. Az autóban összesen heten utaztak. Közülük négyen a helyszínen szörnyethaltak.

A rendőrség mindkét tragédiát szakértő bevonásával vizsgálja.

Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Donald Trump összeszorította a vasöklét a tragédia árnyékában – Megdőlt a Fehér Ház nagy mítosza?

Donald Trump összeszorította a vasöklét a tragédia árnyékában – Megdőlt a Fehér Ház nagy mítosza?

Múlt hét szerdán egy fegyveres rátámadt két, a washingtoni Fehér Ház közvetlen közelében szolgálatot teljesítő nemzeti gárdistára. Egyikőjük, a mindössze 20 éves Sarah Beckstrom életét vesztette. Mint nem sokkal későb kiderült, a feltételezett elkövető egy afgán nemzetiségű menedékkérő volt, aki miután a CIA-val együttműködve amerikai katonák mellett harcolt Afganisztánban, az Egyesült Államok 2021-es, kaotikus kivonulását követően hagyta el hazáját, és telepedett le a tengerentúlon. A tragikus incidensre reagálva a Trump-adminisztráció újabb, drasztikus bevándorlási szigorításokat vezetett be: egyebek mellett közölték, hogy 19 országot tiltólistára helyeztek, és az állampolgáraikra vonatkozóan felfüggesztik az összes bevándorlási kérelem elbírálását. Donald Trump mindeközben a Minnesotában élő szomáliai diaszpórát is célba vette, mondván, "nem akarom őket az országban". A belbiztonsági minisztérium nyilvánosságra került adatai alapján annak is utánanéztünk, hogyan haladnak az amerikai elnök bevándorlási razziái: a számok ugyanis közel sem azt mutatják, amit a Fehér Ház hangoztat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×