eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf
Nyitókép: Forrás: Facebook (Vitézy Dávid)

Fontos új vasúti hidat emeltek a helyére Pesten – fotók

A Könyves Kálmán körút fölött visz át. Új vasúti megálló is létesül a közelében.

„Helyére emelték az új vasúti hidat a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos fölött, itt épül a 80a-120a vasútvonalak, tehát a Budapestről Hatvanon át Miskolc felé és Újszászon át Szolnok felé vezető vonalakon az új, harmadik vasúti vágány a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között” – írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

A leendő Közlekedési Múzeum és annak tervezett új vasúti megállója mellett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megbízott kivitelező az új hidat a helyére emelte. Vitézy azt írja, a fejlesztés célja, a kapacitásbővítés, hogy több elővárosi és távolsági vonat tudjon közlekedni ezekről a vonalakról a Keletibe.

„A Rákoson egyesülő hatvani és újszászi vonalak együttesen az ország egyik legforgalmasabb vasúti folyosóját jelentik ma is naponta 42 ezer ingázóval”

– írja. Új megállót is létesítenek a Hungária körútnál, az új vasúti hídtól és a Könyves Kálmán körúttól keletre, a volt Északi Járműjavító mellett kapna majd helyet.

„Az új megállóban a hatvani és újszászi-szolnoki vonalról érkező elővárosi vonatok (S60, Z60, S80, Z80) kapnak majd új átszállási kapcsolatot az 1-es villamosra – az új megállót a forgalmi modellezéseink szerint akár 10 ezer utas is használhatja naponta, tehát forgalma Zuglóéhoz lesz mérhető. Az új megálló a vonatok jelentős része számára kiváltja a rákosi megállást majd” – hívja föl a figyelmet Vitézy Dávid.

A fejlesztés elemek szerint foglalja össze:

  • új, harmadik vágány Keleti pu. és Kőbánya felső között – épül a NIF beruházásában
  • új megálló a Hungária körútnál, Közlekedési Múzeum néven – tervezése zajlik a BFK előkészítésében, építési engedélyezés folyamatban, kivitelezés jövő évtő várható
  • új, harmadik vágány és átfogó kapacitásbővítés Kőbánya felső és Rákosliget között, Élessarokhoz áthelyezett megállással Kőbánya felsőnél és több új megállóval a X., XVII. kerületben – tervezését a BFK megkezdte,
  • átfogó felújítás Rákos és Hatvan között – előrehaladott kivitelezési állapotban, rövidesen záruló beruházás, NIF beruházásban.

„Ehhez kapcsolódik – írja végezetül – a Déli Körvasút és a külső körvasút fejlesztése, melyek tervezett új megállói (Közvágóhíd, Nádorliget és Népliget a Déli Körvasúton, illetve Egyenes utcai lakótelep, Rákosszentmihály, Újpalota és Pestújhely a külső körvasúton) további irányokba teszik majd lehetővé járatok indítását a hatvani és újszászi vonal felől a jövőben, a Keleti pályaudvar mellett.”

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×