eur:
414.25
usd:
401.46
bux:
81066.68
2025. január 9. csütörtök Marcell

Sokkolóval erősítenek a rendőrök

A Taser-kiképzésbe egy magyar származású amerikai rendőrt is bevontak.

Egy amerikai rendőr, Kelemen János seriffhelyettes oktatja a Taser sokkoló használatára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóit - írta a Magyar Nemzet.

A 16 éves rendőrségi múlttal rendelkező rendőrtiszt az egyik amerikai speciális rendőri egységénél dolgozik kiképzőként, egykori mentőtisztként elsősegélynyújtásban is jártas.

A Magyar Nemzet információi szerint egyelőre harminc darab Taser X2 típusú, modern elektromos sokkolót kapott a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eszközök a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központhoz kerültek, hogy a hivatásos állományt kiképző instruktorok sajátítsák el először azok használatát.

A közterületi szolgálatot ellátó járőrök és a nyomozók - a tanfolyamok és a beszerzések rendjéhez igazodva - előreláthatólag

az utolsó negyedévben kapják meg a sokkolókat.

A lap a nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva azt írta, hogy a sokkolóval felszerelt rendőri egységeknél ritkább a fegyverhasználat, ezzel minimálisra csökkenthető a jogszerű, ám mégis halálos kimenetelű rendőri intézkedések száma.

Az amerikai Taser X2-vel ötméteres távolságon belül két lövést is le lehet adni. A gyártó az eszközt lézeres célpontkijelölővel is ellátta, amely garantálja a pontos használatot, valamint a vétlen személyek biztonságát.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: készpénznek vehető a konzervatív fordulat Kanadában

Magyarics Tamás: készpénznek vehető a konzervatív fordulat Kanadában

A liberális Justin Trudeau lemondása után akár előre hozott választások is jöhetnek Kanadában, és a jelenlegi állás szerint még az idén biztosan a konzervatívok vehetik át a kormányzást – erről beszélt Magyarics Tamás az InfoRádióban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora, külpolitikai szakértő szerint ugyanakkor az ország nem lesz az USA 51. tagállama.

Kezd meghajolni a brit kormány Elon Muskék haragja előtt

Pár héttel Donald Trump beiktatása – és saját kormányzati szerepének kezdete előtt – a milliárdos Elon Musk a brit belügyekkel van elfoglalva. Egy nemierőszak-ügy állítólagos eltussolása miatt börtönbe küldené az illetékes minisztert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 8. 22:29
×
×
×
×