Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
319.26
bux:
151529.9
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: MÁV

Befutott az első tram-train

Megérkezett Szentesre a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos első prototípusa.

A 37 méter hosszú, hetventonnás túlméretes szállítmány december 30-án indult el Valenciából, majd Franciaországon, Németországon és Ausztrián keresztül érkezett meg Magyarországra – közölte a MÁV.

A tram-train szerelvény három különálló, szétszerelt darabját a kamionokról két 60 tonnás daruval emelték le. A szakemberek először a két forgóvázzal rendelkező, önállóan is megállni tudó betétkocsit emelték le, amelyhez egyenként kapcsolták hozzá a szélső kocsikat. Ezt követően a MÁV-START 478-as sorozatú dízelmozdonya ideiglenes állomáshelyére, a szentesi járműbiztosítási telephely korszerű emelőcsarnokába vontatta az első szerelvényt. A következő napokban a Stadler mérnökei elvégzik a jármű üzembehelyezését, amelyet követően megvalósulhat a hatósági szemle, és megkezdődhetnek a szükséges futópróbák és típustesztek.

Lázár János, a tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos elmondta: Magyarország legmodernebb kötöttpályás tömegközlekedési rendszerét építik ki Szeged és Hódmezővásárhely között, amely néhány éven belül egy agglomerációba egyesítve, lényegében ikervárossá teszi a két települést, ennek minden gazdasági, munkaerő- és ingatlanpiaci előnyével együtt.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte arról beszélt, hogy a tram-train beruházás mintául szolgál a jövőbeli agglomerációs fejlesztésekhez.

„A MÁV-START és a Stadler Rail Valencia 2017 májusában írta alá a tram-train szerződést nyolc plusz opcionálisan négy darab jármű beszerzéséről. Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze. A Stadler tájékoztatása szerint februárban megérkezik a második tram-train jármű is. Az első három jármű várhatóan 2021 szeptember végén állhat forgalomba” – emelte ki.

A tram-trainről:

  • A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes, melyből 4 mozgássérült hely.
  • Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.
  • A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd.
  • A két multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsik szállítása is biztosított.

A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged–Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×