Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Fürjes Balázs a Lánchídról: van ott pénz, ha így pazarolják

A legalacsonyabb ajánlat ezúttal 26,75 milliárd forint, miközben a korábban eredménytelennek nyilvánított tenderen 21,8 milliárd forintos ár is beérkezett.

Kedvezőbb feltételekkel újulhat meg a Lánchíd, miután a korábbinál 8,5 milliárd forinttal alacsonyabb ajánlat érkezett a beruházás kivitelezésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön. Csakhogy ez az állítás ebben a formában több szempontból sem állja meg a helyét – jegyzi meg a Világgazdaság.

Tény, hogy a felújítás tendereztetésének előző eljárásában bruttó 35,3 milliárd forint volt a legalacsonyabb ár, csakhogy

ez nemcsak a Lánchídra vonatkozott, hanem a Széchenyi István téri villamos-közúti aluljáróra is.

Az összehasonlítást nehezíti, hogy a Fővárosi Önkormányzat honlapján elérhető anyagokból külön a Lánchídra vonatkozó ajánlat nem olvasható ki, hiszen a meghatározott műszaki tartalomban a pesti hídfőnél lévő villamos és közúti aluljáró rekonstrukciója is szerepelt. Ennek együttes értéke nettó 24,6 milliárd forint volt (10 százalék tartalékkeret, 1,5 százalék mérnökdíj és 1,5 százalék egyéb költségek nélkül), amelyből a Lánchíd 15,2 milliárdot tett ki.

Csakhogy a most beérkezett legolcsóbb ajánlat bruttó 26,75 milliárd forintról szól. Ha a korábban említett 15,2 milliárdos nettó árat bruttósítjuk és hozzáadjuk a tartalékkeretet, a mérnökdíjat, illetve az egyéb költségeket, akkor az 21,8 milliárd forintnak felel meg. Vagyis a két ajánlat között mintegy bruttó 5 milliárd forintos különbözet van a korábbi eljárás javára, tehát a Lánchíd felújításának bekerüléséből nemhogy lefaragni nem sikerült, hanem

majd a negyedével drágult.

Ennek ellenére a főpolgármester úgy fogalmazott, hogy „megyünk tehát előre, ahogy ígértük”. Karácsony Gergely a kapcsolódó Facebook-posztjában arra is kitért, hogy az előző közbeszerzési pályázatot az előző városvezetés írta ki, majd dobta vissza. Azonban ez sem így történt.

Van ott pénz

Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára tweetjében is úgy fogalmaz: „Tarlósnál a Lánchíd felújítására a legjobb ajánlat 21,3 Mrd volt, Karácsony visszadobta…”

A kedvezőbb ajánlat 5 milliárddal drágább

Egyáltalán nem igaz, hogy a Lánchíd felújítására kedvezőbb ajánlatot kapott a főváros, az ár ugyanis nem csökkent, hanem nőtt 5 milliárd forinttal – írta az Index megkeresésére Vitézy Dávid, Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×