INFORÁDIÓ 
2020. november 26. csütörtök
Virág

koronavírus

cegléd

kórház

igazgató

A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.

Már a koronavírusos ágyak fele megtelt a ceglédi járványkórházban is

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea

A koronavírusos betegek gyógyítására 148 ágyat különítettek el lélegeztető eszközökkel együtt a Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetben. Az intézményben 11 intenzív terápiás betegágy is rendelkezésre áll, de a kórház igazgatója szerint ez akár a többszörösére is bővíthető.

A ceglédi egy 160 ezres térséget ellátó többszakmás közösségi kórház, 740 ággyal, amiből 468 aktív. A közép-magyarországi régióban az elsődleges ellátóhelyek a budapesti nagy kórházak, most a második vonalat Pest megyében a váci és a ceglédi kórház jelenti. Ha megtelnek ezek is, akkor jön Esztergom és a többi megyei intézmény – tudta meg az InfoRádió Pusztai Dezsőtől, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház igazgatójától.

Mint a kórházvezető elmondta, az ágyszám 20 százalékát kell fenntartaniuk Covid-betegek fogadására, ezeket az ágyakat lélegeztető kapacitással is el kell látni. Már felkészültek a feladatra,

148 ágyon tudnak koronavírusos betegeket ellátni. Egyelőre tizenegy ágyon tudnak intenzív ellátást is biztosítani,

de ha szükséges, akár több tucatra is tudják bővíteni ezt a kapacitást.

"Inkább az emberi erőforrás a szűk keresztmetszet, egyelőre bírjuk, és bízom abban, hogy ilyen nagy számban nekünk nem kell lélegeztetésre szoruló betegeket fogadni" – mondta Pusztai Dezső, és hozzátette, jelenleg is zajlanak a képzések, de van hét intenzív terápiás szakorvosuk kiváló szakasszisztensekkel.

A koronavírus-fertőzöttek fogadása egyelőre nem érinti az egyéb betegellátási feladatokat, mert az intézményben az ágykihasználtság általában nem lépi túl a 65 százalékot, a most igényelt kapacitás mindig is rendelkezésre állt.

"Azok a betegek, akik más panasszal fordulnak a kórházhoz, továbbra is megkapják az ellátást, mindaddig, amíg nem alakul ki olyan helyzet, hogy osztályokat kell összevonni. Az akut ellátás akkor is biztosított lesz, csak az elektív, halasztható beavatkozásokra lehet, hogy várni kell" – mondta az igazgató.

A covidos betegek elkülönítését úgy oldják meg, hogy egyrészt van egy külön épülettömb, ahol hetven olyan ágy van, amelyet már felkészítettek az ellátásra, másrészt a központi épületben szinteket tudnak lezárni. Első körben az első emeleti sebészeti osztályt adták át a koronavírusos betegek kezelésére.

Pusztai Dezső elmondta,

mostanra a Covid-kapacitás fele feltöltődött,

részben a kórházban talált koronavírus-pozitív betegekkel, részben pedig már az Országos Mentőszolgálat is szállított be beteget. Egyelőre súlyos állapotú nincs közöttük, mind középsúlyos vagy kevésbé súlyos tüneteket mutatnak.

"Félünk tőle, hogy egyre több beteg lesz, erre vagyunk felkészülve, és ha nem tudunk majd több embert fogadni, akkor jelezzük majd a központi ágynyilvántartónak, illetve a mentőszolgálatnak.

Két hétig most nagyon nehéz lesz, aztán bízunk benne, hogy csak szelídülni fog ez a most magasra csapó járványhullám"

– mondta a ceglédi kórház igazgatója.

Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor

Kapcsolódó hang

Cegléd járványkórház – Pusztai Dezső
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018