Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A Huawei kínai távközlési vállalat logója a Hannoveri Vásáron 2019. április 1-jén. Ebben az évben Svédország az április 5-ig tartó vásár díszvendége.
Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

A mesterséges intelligenciát kutatja majd a Huawei új központja Budapesten

A központ Budapesten legalább száz magyar mérnöknek ad munkát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az egyelőre nem derült ki, hogy hol fog épülni a létesítmény és mikorra készülhet el.

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén Budapesten.

Kiemelte: a telekommunikációs világ egyik óriása, a Huawei budapesti beruházása már a harmadik Magyarországon.

Budapesten legalább száz magyar mérnököt foglalkoztató k+f központ jön létre.

A külgazdasági és külügyminiszter mérföldkőnek nevezte a beruházást a keleti nyitás stratégiája és a magyar gazdaság dimenzióváltásának szempontjából. Elmondta:

az új k+f központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a streaming, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak.

A fejlesztés lehetőséget ad Magyarország és a magyar műszaki-mérnöki tudás hírnevének öregbítésére.

Kiemelte, hogy a Huawei volt az első kínai vállalat, amellyel Magyarország stratégiai megállapodást kötött hét évvel ezelőtt, a beruházásokban eddig is aktív Huawei infrastruktúrájára pedig nagymértékben támaszkodnak a magyar telekommunikációs piac szereplői.

A vállalatóriás Kínán kívüli legnagyobb logisztikai központját is Magyarországon üzemelteti – mondta. Fontosnak nevezte, hogy a vállalat a világjárvány alatt is jelentős magyarországi beruházást jelent be, és köszönetet mondott a cégnek a járvány elleni védekezéshez nyújtott adományaiért.

Kitért arra: a keleti nyitás stratégiájával tíz év alatt 22 százalékkal nőtt a keleti magyar export, 25 százalékkal pedig a kereskedelmi forgalom.

Tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték 60 százaléka Keletről érkezett, és az új munkahelyek 40 százaléka keleti cégekhez kötődik.

A stratégia egyik legfőbb célja a szoros, pragmatikus, a kölcsönös előnyökre épülő együttműködés létrehozása a Kínai Népköztársasággal. Az elmúlt 10 évben 5 milliárd dollárnyi kínai beruházás érkezett az országba, a kínai cégek 15 ezer magyar dolgozót foglalkoztatnak és 8 kínai stratégiai partnere van Magyarországnak – sorolta a miniszter.

Érthetőnek nevezte, hogy Magyarország első uniós országként csatlakozott az „Egy övezet-egy út” kezdeményezéshez, illetve az első külföldi szuverén szereplőként sikeres kötvénykibocsátást tudott végrehajtani a kínai kötvénypiacon.

Magyarország és Kína gazdasági, politikai, kulturális vagy oktatási együttműködése soha nem volt olyan jó, mint jelenleg: tavaly Kína a 10. legfontosabb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak. Idén az első 8 hónapban a kereskedelmi forgalom 19 százalékkal nőtt, úgy, hogy közben a Kínába irányuló magyar export is 10 százalékkal bővült – ismertette.

Cai Lingyu, a Huawei Technologies Magyarország ügyvezető igazgatója abból az alkalomból, hogy a vállalat 15 éve van jelen Magyarországon és 20 éve Európában elmondta: a világ egyik vezető infokommunikációs megoldásszállítójaként 2005 óta 1,5 milliárd dollárt fektetett be a cég Magyarországon, ezzel a 2. legnagyobb kínai befektető. A magyar lakosság 80 százaléka használja a cég távközlési eszközeit napi kommunikációja során.

Hozzátette: 2009-ben telepítettek először összeszerelést Magyarországra, majd 2013-ban megnyitotta kapuit a Huawei Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja, az Europe Supply Center. A központ több mint 50 országba gyárt és szállít Magyarországról távközlési berendezéseket, szervereket, adattárolókat és az Európai Unióban épülő 5G-s, azaz a legújabb mobilgenerációs hálózatokhoz szükséges eszközöket. A cégnek közel 2400 dolgozója van.

A Huawei Technologies Magyarország árbevétele 2019-ben 77 milliárd forint volt, és az elmúlt 5 évben 83,4 milliárd forint (277 millió dollár) adót fizetett be a költségvetésbe.

A vállalat több mint 600 magyar partnerrel áll kapcsolatban, és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×