eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: bhc.hu

A Budai Egészségközpontban október a nők hónapja (x)

A rózsaszín szalagos október minden évben a mellrák elleni küzdelem hónapja. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a kezdeti szakaszban gyakran tünetmentes betegség felismerésének fontosságára, ugyanis a korai stádiumú emlőrák jól kezelhető, és ma már a legtöbb esetben végleges gyógyulás várható. A Budai Egészségközpont is csatlakozik a világszerte elterjedt kezdeményezés népszerűsítéséhez, és az egész hónapot a női egészségtudatosságnak szenteli.

Az önvizsgálat lépései

A rendszeres szűrővizsgálat mellett az önvizsgálat is segít a mellrák korai felfedezésben. A vizsgálatot célszerű minden hónapban ugyanabban az időszakban, a menstruációs ciklust követő napokban elvégezni.

  1. Álljunk a tükör elé és tegyük csípőre a kezünket. Figyeljük meg a mellek formáját, méretét, kontúrját, a mellbimbókat és a bőr változásait.
  2. Emeljük fel mindkét kezünket a fejünk fölé, és így is nézzük meg a fentiek szerint, valamint azt is, hogy a mell körvonala változik-e.
  3. Tegyük tarkóra az egyik kezünket, a másik kezünk 3 középső ujjának ujjbegyével, körkörös mozdulatokkal vizsgáljuk át a mellünket.
  4. Végezzük el a vizsgálatot álló és fekvő helyzetben, mindkét mellen.
  5. Vizsgáljuk át a mellekhez tartozó nyirokrétegeket is a hónaljnál, kulcscsontnál és a szegycsontnál is.
  6. Végül préseljük össze a mellbimbót, hogy meggyőződjünk arról, nem váladékozik-e.

Miben segít az emlődiagnosztika?

A ma rendelkezésünkre álló leghatásosabb szűrővizsgálati módszerek segítségével az olyan apró méretű daganat is észrevehető, amely még túl kicsi ahhoz, hogy az önvizsgálat során vagy a szakorvos által tapintással érzékelhető legyen. Ez olyan bizonyítottan hatásos vizsgáló módszer, amely képet tud alkotni az emlő állományában rejtetten fejlődő kicsi, akár 5 mm átmérőjű korai rákról is. Ha bármelyik vizsgáló módszerrel kóros elváltozást észlelnek, akkor mintavétel (vékony- vagy vastagtű-biopszia) történik. Ezután a mintát feldolgozza a patológus, és kiderül, hogy rosszindulatú daganatról van-e szó.

Ha rosszindulatú a daganat, akkor a beteget onkológushoz, illetve onkoteamhez kell irányítani. Az onkoteam meghatározza, hogy az adott betegnél az adott stádiumú emlődaganat milyen kezelés(eke)t igényel és milyen sorrendben. Ha a páciens már azzal fordul orvoshoz, hogy csomót talált a mellében, akkor a kezdeti diagnosztikai folyamat hasonló. Az emlő-MRI nem tartozik a rutin szűrővizsgálatok közé, de bizonyos esetekben a mammográfiás szakorvos kiegészítő vizsgálatként javasolja elvégzését – például többgócúság gyanúja esetén.

További fontos szűrővizsgálatok a női egészségmegőrzés érdekében

A nőgyógyászati szakorvosi vizsgálattal egybekötött HPV-szűrés a méhnyak rákos elváltozását kutatja. Magyarországon évente 1000-1100 új betegen diagnosztizálják a méhnyak rákos elváltozását, és 500 körül van a méhnyakrák halálos áldozatainak száma. Az új betegek jellemzően 30-40 évesek, és a többségükről kiderült, hogy korábban soha nem vettek részt méhnyakrákszűrésen. Mivel a betegség hátterében legtöbbször nemi úton terjedő fertőzések, elsősorban a HPV-vírusok vannak, ezért a méhnyakrák rizikója a védekezés nélküli szexuális partnerek számával egyenes arányban nőhet.

Az érsebészeti szakorvosi vizsgálat során a vénákat vizsgálják. A visszér hormonális és genetikai okok miatt gyakoribb a nőknél, mint férfiaknál, valamint az érfalak gyengeségére való hajlam öröklődik is. A vénákban található billentyűk rossz zárása miatt megnő bennük a nyomás és emiatt az erek kitágulnak. Ahhoz, hogy a megváltozott méretű vénák elférjenek, kacskaringóssá válnak és kidudorodnak. A kitágult véna mellett romlik az érintett végtag vérkeringése, sőt az elváltozás vérrög (trombózis) kialakulására is hajlamosít.

Az átfogó egészségügyi szűrővizsgálatok keretében általános, laboratóriumi és radiológiai vizsgálatokkal erednek a szervezetben megbúvó elváltozás nyomába a szakorvosok. Kiemelt figyelmet fordítanak a két vezető halálok (a szív-és érrendszeri és daganatos megbetegedések) felderítésére, a program további célja pedig az életminőség javítására és fenntartására.

Vegye Ön is igénybe a Budai Egészségközpont szűrővizsgálatait, hiszen a hónap során a női páciensek 10%-os kedvezménnyel tudják igénybe venni kapcsolódó szakrendeléseinket!

Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×