Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels

Aggasztó a helyzet pedagógusfronton

A szakszervezet szerint a pályaelhagyás, az elöregedés és az utánpótlás hiánya is gondot jelent a szakmában.

Az elmúlt húsz évben soha nem volt olyan alacsony a főállásban foglalkoztatott pedagógusok száma, mint a 2019/2020-as tanévben – derült ki a Köznevelési Információs Rendszer (KIR) adataiból. Ekkor összesen 149 362 főállású pedagógus dolgozott a hazai oktatási intézményekben, ami több mint kétezer fős csökkenést jelent a 2018/2019-es nevelési évhez képest, és mintegy ötezerrel kevesebb, mint a 2016/2017-es tanévben – számolt be a Népszava.

A statisztikákból ugyanakkor az is látszik, hogy a főállású pedagógusok száma hullámzó tendenciát mutatott az utóbbi években. Az első, jelentős mértékű visszaesés még 2006 után volt: 165 ezerről 2007-re 157,2 ezerre, 2013-tól viszont újból bővült a pedagógusok köre.

Az enyhe növekedés 2016-ig tartott – a negatív rekord az előző tanévben dőlt meg.

A 2006-ot követő mélyrepülést a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke azzal magyarázta, hogy az óvodák, iskolák többsége ekkor még önkormányzati fenntartásban működött, a települések alulfinanszírozottsága miatt viszont jelentős részük eladósodott 2006 és 2010 között. Ez pedig oda vezetett, hogy sok intézményt be kellett zárni, össze kellett vonni, ami pedagógus álláshelyek megszűnését jelentette. A 2010-es kormányváltást követő központosításnak is az volt az egyik elsődleges indoka, hogy hasonló ne történhessen.

2013-tól már állami szintre került a köznevelési rendszer fenntartása, az önkormányzatoknál csak az óvodák maradtak. Ekkortól vezették be a pedagógus életpályamodellt is, ami béremeléssel járt, Totyik Tamás szerint ez lehet az egyik legfőbb oka annak, hogy ismét emelkedni kezdett a főállásban dolgozó pedagógusok száma. „Ez nem tartott sokáig, a kollégák hamar ráeszméltek, hogy a béreknél jelentősebb mértékben emelkedtek a kötelező óraszámok és más többletfeladatok” – tette hozzá a PSZ alelnöke, aki szerint

egy pályakezdő pedagógus pótlékokkal együtt ma bruttó 230 ezer forintra számíthat, míg a diplomás átlagbér bruttó 340 ezer.

A szakszervezet szerint az is aggasztó, hogy miközben újból erősödik a pályaelhagyás a pedagógusok – legfőképp a fiatalok – körében, utánpótlásból sem lesz elég, holott a PSZ számításai szerint a következő öt évben legalább hatezer pedagógus megy nyugdíjba. Ezt alátámasztja, hogy a pedagógusok korfája is elöregedést mutat.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×