Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Védőfelszerelést viselő nővérek egy kórtermet készítenek elő a koronavírussal érintett új betegek fogadására kialakított egyik osztályon a fővárosi Szent László Kórházban 2020. március 16-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Új itthoni testület vizsgálja a koronavírusos betegeket

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult a koronavírussal fertőzött betegek passzív immunizálása céljából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tudományos konzorcium az Emmi javaslatára jött létre és az Operatív Törzs támogatásával működik.

Az összegzés szerint a felállított szakmai csapat már egy hete megkezdte a munkát, amelynek feladata az, hogy megvizsgálja a koronavírus-fertőzésen átesett, így a vírussal szemben hatékony immunválasszal rendelkező betegek vérplazmájának gyűjtését, továbbá ennek esetleges felhasználását terápiás célból.

Mint írják, az egyelőre kutatási fázisban lévő munkát Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója koordinálja. A tudományos konzorcium tagjai még a Dél-pesti Centrumkórház, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×