Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.97
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Széchenyi lánchíd 2017. augusztus 23-án. Százhetvenöt éve, 1842. augusztus 24-én helyezte el József nádor a pest-budai Lánchíd alapkövét.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Bajban a Lánchíd - szűkszavúan nyilatkoznak az érintettek

A híd felújítása sürgős lenne, az állapota miatt a BKK idén év elején már súlykorlátozást vezetett be rajta.

„A kormány állja a szavát és betartja mindazt, amit Tarlós Istvánnak ígért és szerződésben vállalt 2018 októberében, a Lánchíd és a Budai Váralagút felújításához hat milliárd forint támogatást nyújt” – közölte a Miniszterelnökség a hvg.hu érdeklődésére. Ennél többet nem árultak el.

Igaz, a szűkszavú megfogalmazás nem zárja ki, hogy mégis hajlandóak lennének több pénzt fordítani az ikonikus dunai átkelő felújítására.

A főváros szerint zajlanak egyeztetések, de ezekről nem beszélhetnek. A megállapodás márpedig sürgős lenne, mert a felújításra kiírt közbeszerzési eljárásban Tarlós István korábbi elmondása szerint csak a rendelkezésre álló forrásnál jóval drágább ajánlatok érkeztek, miközben a híd állapota egyre romlik, a BKK kitiltotta róla az 5 tonnánál nehezebb tehergépjárműveket és turistabuszokat.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×