Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
323.39
bux:
145215.89
2026. október 16. péntek Gál

A nemzetépítés stratégiája állt a miniszterelnök kötcsei beszédének középpontjában - a nap hírei

Hétfő délutánig gyűjthetik az ajánlásokat a jelöltek az októberi helyhatósági választásra. Felfüggesztette a béketárgyalásokat az afganisztáni tálib lázadókkal az Egyesült Államok.

A nemzetépítés stratégiája állt a miniszterelnök ez évi kötcsei beszédének középpontjában - írja az Index. A zárt ajtók mögötti tanácskozás fontos gondolata volt még a demográfia és családpolitika is, amelynek folytatását ígérte.

A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, és ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Varga Mihály hangsúlyozta: a diplomások körében lényegében teljes a foglalkoztatás.

A kis- és közepes vállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Schanda Tamás kiemelte: a kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme a következő években is legalább 2 százalékponttal haladja meg az európai uniós átlagot.

Stadionépítés helyett az egészségügyi ellátást fejlesztő beruházásokra lenne szükség Budapesten - mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt. A politikus közölte: az önkormányzati választás kampányában aláírásokat gyűjtenek a stadionépítési láz megállítására.

Hétfőn délutánig gyűjthetik az ajánlásokat a jelöltek az októberi helyhatósági választásra. A polgármester- és képviselőjelölteknek 16 óráig kell leadniuk az ajánlóíveket a helyi választási bizottságoknál. Eddig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.

Felfüggesztette a béketárgyalásokat az afganisztáni tálib lázadókkal az Egyesült Államok egy kabuli merénylet miatt - jelentette be az amerikai elnök a Twitteren. A csütörtöki merényletben 12-en meghaltak, köztük egy amerikai és egy román NATO-katona. A tálib felkelők pedig azzal fenyegetőztek, hogy még több amerikai hal meg Afganisztánban, amiért Donald Trump lemondta vezetőikkel a béketárgyalásokat.

Hongkongban 10 ezrek vonultak az Egyesült Államok konzulátusához. A tüntetők azt követelték, hogy az amerikai kongresszus fogadja el a város demokratikus fejlődését és az ember jogok védelmét biztosító javaslatot.

Heves esővel és erős széllel elérte Kanada atlanti partját a Dorian hurrikán. Több százezer ember otthonában megszűnt az áramszolgáltatás Új-Skócia tartományban.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×