Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Itt vannak a legfrissebb magyar öngyilkossági adatok

2018-ban 1656-an követtek el öngyilkosságot Magyarországon, 22-vel többen, mint 2017-ben.

2010 óta több mint 30 százalékkal esett vissza a 100 ezer lakosra jutó befejezett öngyilkosságok száma. Az Európai Unióban így a legnagyobb csökkenést Magyarországon látni, hangsúlyozta a szakember. Az öngyilkosságok számának csökkenése a nyolcvanas évek második felében kezdett tendenciává válni, a folyamat azonban 2007-ben megtorpant, amikor bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI), és ezzel párhuzamosan visszavágták az aktív pszichiátriai ágyak számát, valamint a pszichiátriai gondozók finanszírozását. Három év kellett, amíg helyrebillent az ellátás, és 2010 után folytatódni tudott a javuló trend - írja a 24.hu.

Jelentősen több férfi vet véget életének, mint nő: tavaly 1276, illetve 380. Az előző öt évben mindkét nemnél jelentős csökkenés volt megfigyelhető, ám 2018-ban a férfiaknál megváltozott a trend: tavaly 35-tel több férfi lett öngyilkos, mint 2017-ben. A nőknél viszont 2018-ban is 13-mal kevesebb öngyilkosság történt, mint az előző évben.

A 20 év alattiak és a 60 év fölöttiek körében évek óta nem csökken az öngyilkosságok száma. Az egyedülállók között csökken a legkevésbé az életüknek véget vetők száma.

A legelterjedtebb módszer az előző évekhez hasonlóan a fulladás volt (ez az akasztást, a vízbefulladást és a gázmérgezést takarja): tavaly 62 százalék választotta az öngyilkosságnak ezt a módját. Gyógyszermérgezéssel 16 százalék, míg lőfegyverrel az öngyilkosok 3,5 százaléka vetett véget életének. 18,5 százalék egyéb módszert választott.

Ha segítségre van szüksége
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×