Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Az M2-es autóút Dunakeszit elkerülő szakasza 2017. február 8-án. A Strabag Építő Kft. és a Strabag AG-ből álló STR+S-M2 Konzorcium nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd forint. A kivitelezés, az előkészítő munkálatokkal, várhatóan áprilisban kezdődik és 2019-ben fejeződik be. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni.
Nyitókép: Az M2-es autóút Dunakeszit elkerülő szakasza 2017. február 8-án. A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. MTI Fotó: Kovács Tamás

Nagy változás jön pünkösd után az M2-esen

Megváltozik kedden a forgalmi rend az M2-es autóút fejlesztése miatt Fót térségében.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapján található tájékoztatás szerint a forgalmi rend elsőként a Dunakesziről Fót felé vezető 2101-es út (Fóti út) körforgalma és a Hajcsár út közötti szakaszon módosul az M2-es autóút felett átvezető híd szerkezeti felújítása miatt.

Várhatóan június 11-én egyirányúsítják a forgalmat az érintett szakaszon

Fótról Dunakeszi irányába, így az M2-esre történő felhajtás mindkét településről továbbra is elérhető marad. A hídszerkezet felújítása várhatóan szeptemberig tart.

A 2101-es út és a Hajcsár út csomópontjában körforgalmat építenek ki, emiatt jelzőlámpák telepítésére is szükség lesz június végétől.

A szeptemberig fennálló új forgalmi rend szerint az M2-es autóutat Fót északi részénél, a Németh Kálmán út felé lehet majd elhagyni. Az új kihajtóág megnyitásával egy időben a meglévő Dunakeszi-Fót csomópont lehajtóját ideiglenesen lezárják.

Közölték azt is, hogy az épülő Fót északi csomópontban a nyugati körforgalom befejezéséhez szintén szükség van félpályás forgalomkorlátozásra, amely júliustól augusztus közepéig lesz érvényben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×