Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. február 19-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Bod Péter Ákost is bevennék az ellenzéki bölcsek tanácsába

Bővül az ellenzéki bölcsek tanácsa, amelynek létrejöttét az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezte - mondta az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, kampányfőnöke.

Ujhelyi István közölte, a tanács tagjai - Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter - úgy döntöttek, hogy nem baloldali értelmiségieket is meghívnak a testületbe.

A politikus tudomása szerint a tanács tagjai felkérik például Bod Péter Ákost, hogy legyen a testület tagja.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője elmondta, azért kezdeményezték a testület létrehozását, mert az Európai Néppárt (EPP) által létrehozott bölcsek tanácsa nemcsak a Fideszt fogja vizsgálni, hanem Magyarországot is. Az ellenzéki bölcsek tanácsa pedig találkozót fog kezdeményezni az EPP-s testülettel, hogy tájékoztatassa Magyarország helyzetéről annak tagjait - tette hozzá.

A pártelnök beszámolt arról, hogy

pártja EP-kampánya országjárással indult;

a kampányhoz nem jár állami támogatás, így a szűkös források miatt a közösségi médiára koncentrálnak. Ha lesz is plakátjuk, akkor sem lesz sok - jegyezte meg.

A politikus azt mondta, kampányukban a szociális Európa megvalósításáról és a klímavédelem fontosságáról fognak beszélni.

Tóth Bertalan és Ujhelyi István is sorsdöntőnek tartotta Magyarország szempontjából a májusi EP-választást.

Arra a felvetésre, hogyan reagálnak a kormánypártok érzelmi alapú, a migránsválságot középpontba állító politikájára, Ujhelyi István közölte, arra fogják felhívni a figyelmet, hogy Orbán Viktor Magyarország uniós tagságát veszélyezteti.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője, a közös lista negyedik helyén szereplő politikus azt mondta, azzal nem tudnak mit kezdeni, mi zajlik a virtuális valóságban, de arra fel tudják hívni a figyelmet, hogy a Fidesznek egyetlen épkézláb javaslata sem volt a migrációs válság megoldására.

Szerinte az EU kezelni akarja a migrációt, ezért kötött megállapodást a törökökkel. Aki napi politikai célokra használja ezt a kérdést, az a Fidesz - hangoztatta.

A Párbeszéd képviselője szólt arról, hogy a kampánynak elkerülhetetlenül témája lesz az általa ellenzett paksi beruházás és a magyarországi korrupció mértéke.

Elmondta, ha bekerül az EP-be, akkor nem a szocialista, hanem a zöld frakcióba ül be. Ez a megoldás sokkal hatékonyabb érdekérvényesítést tesz lehetővé, két frakció erőforrásait tudják használni arra, hogy a magyar választók érdekeit képviseljék - közölte.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×