Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése kapcsán a minisztériumban 2018. december 6-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Változás jöhet a magyar határon

A határátkelők forgalmának gyorsításáról, a két országot érintő vasútfejlesztésről, valamint a Szerbiát és Magyarországot összekötő vízi utak használatáról tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Belgrádban Zorana Mihajlovic szerb építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel.

Palkovics László kiemelte, hogy szerb kollégájával legfőképpen a Budapest-Belgrád-vasútvonal építéséről tárgyalt, amely véleménye szerint olyan beruházás, amellyel mindkét ország beírja magát az elkövetkező száz év történelmébe. Mint mondta: ezen keresztül tud az áru Ázsiából Európába jutni, és ez mindkét ország számára stratégiai jelentőségű beruházás, "hiszen ha ez az áruforgalom kikerül bennünket, akkor nem tudunk ebből sem profitálni, sem a gazdaságainkat nem tudjuk ennek megfelelően fejleszteni". Rámutatott, hogy a szerbiai és a magyarországi beruházást sok szempontból fontos szinkronizálni, részben a befejezés, részben pedig az építés alatti forgalom megszervezésének szempontjából.

A két politikus ezenfelül tárgyalt a határátkelési gondokról. Megállapították, hogy nincs sem jogi, sem szándékbeli akadály, ami ennek a problémának a megoldását hátráltatná. Palkovics László szerint

elfogadhatatlan ma Európában, hogy két baráti ország között egy autóbusznak 12 órát kell várakoznia a határon csak azért, mert az eljárási folyamatok nem működnek jól.

Kiemelte, hogy várhatóan a két ország munkacsoportot hoz létre, amelynek feladata a probléma megoldása lesz.

A két tárcavezető megállapodott abban is, hogy egyszerűsíteni és gyorsítani kell a tiszai teherforgalmat.

Zorana Mihajlovic aláhúzta, hogy nagyon jók a kétoldalú kapcsolatok, de a fennálló közlekedési problémákat, például a hosszú várakozási időt a határokon, minél hamarabb meg kell oldani. Hozzáfűzte azonban, hogy mindkét oldalról nyitottság mutatkozik a probléma kezelésére.

Elhangzott, hogy a közlekedést, az infrastruktúrát és más gazdasági kérdéseket érintő egyezményekről a várhatóan áprilisban tartandó magyar-szerb közös kormánycsúcson esik majd szó.

Címlapról ajánljuk

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Történelmi összegeket öntenek az AI-ba a tech cégek, de valami nagyon nincs rendben a számokkal

Történelmi összegeket öntenek az AI-ba a tech cégek, de valami nagyon nincs rendben a számokkal

A nagy technológiai vállalatok rekordösszeget fordítanak mesterségesintelligencia-infrastruktúrára, ami alapvetően rajzolja át a szektor beruházási mintázatait. Az Alphabet, az Amazon, a Meta és a Microsoft 2026-ra tervezett együttes tőkekiadása elérheti a 650 milliárd dollárt – ez olyan történelmi léptékű befektetési hullám, amelyhez hasonlót legfeljebb a kilencvenes évek távközlési fellendülése vagy a korábbi vasútépítési korszakok idején láthattunk az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×