Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást.
Nyitókép: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc: hatalmas a szakadék az ellenzéki pártok között

A Demokratikus Koalíció nem járna jól egy közös ellenzéki EP-listával, ráadásul széles szakadék tátong a DK és bizonyos ellenzéki pártok ideológiája között, ezért indul a DK az európai parlamenti választáson saját jelöltjeivel – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában. A közös akciók ellenére nem lesz együttműködés a DK és a Jobbik között – jelentette ki.

A volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az elmúlt másfél évtizedben először fordul elő az, hogy az ellenzéki pártok között van párbeszéd arról, hogy – „nem együtt, de egymásról tudva” – hogyan kell mozgósítani a szavazókat.

Gyurcsány Ferenc szerint a közös lista állítása a pártok eltérő politikai ideológiája miatt elképzelhetetlen.

Mint mondta: a DK „konzekvensen, régóta egy nagyon erős Európáért, az európai egyesült államok történelmi ideájáért lép fel”, a Jobbiknak pedig volt egy hosszú szakasza, amikor Európa-ellenes üzeneteket hangoztatott.

Ha tartalmi kérdésben nem is kell megegyezniük az ellenzéki pártoknak, arról „nem baj, ha beszélnek”, hogy mind a 11 ezer szavazókörben legyen egy ellenzéki delegált a választási bizottságban - mondta Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök kijelentette, bár a DK elnöksége még tárgyal arról, hogy végül kik kerüljenek képviselőjelöltjeik listájára, elöljáróban egy valamit, már most kijelenthet: nem ő vezeti majd ezt a listát. Hozzátette: legutóbb 30-40 fős indultak a választáson, de egyelőre még nem tudják, hogy idén hány jelölt kerül a DK EP-listájára.

Barátból ellenség

„A Jobbik Vona Gábor irányítása alatt elindult egy mérsékeltebb irányvonal felé” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint a folyamat még nem ért véget. „Amikor mi egy színpadon vagyunk a Jobbikkal, egyetlen egy vállalhatatlan mondat sem hangzik el” – hangsúlyozta a politikus.

"Ha ön utálja a tökfőzeléket és én is utálom, attól még nem biztos, hogy barátok vagyunk"

– fogalmazott a DK elnöke.

A DK elnöke emlékeztetett: Orbán Viktor mondta korábban a Jobbikra, hogy rendes, hazaszerető fiatalok. Míg korábban a két jobboldali formáció között „lelki és politikai” együttműködés volt, mostanra a Fidesz lett a legnagyobb Jobbik-ellenes párt – vélekedett, hozzátéve: a kormánypárt „megpróbál homokot szórni a fogaskerekek közé”. A Demokratikus Koalíció elnöke hangsúlyozta, az még nem szövetség, ha a Jobbik együtt fellép a DK-val Orbán Viktor rendszere ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×