Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
325.45
bux:
143964.63
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az ellenzék szerint a Parlament elé kerülhetnek a túlóratörvénnyel kapcsolatos események

Az ellenzéki pártok arra számítanak, hogy január 3-án határozatképes lesz az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés, és azon napirendre kerülhetnek az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt események.

A parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok képviselői pénteken közösen tartottak sajtótájékoztatót a házbizottság rendkívüli ülésről határozó döntéséről. Ezen Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője kijelentette: a fideszes Balla Györgytől azt a tájékoztatást kapták, hogy a kormánypártok várhatóan részt vesznek majd a rendkívüli ülésen.

Burány Sándor úgy fogalmazott, a parlamentben az elmúlt időszakban történt "tűrhetetlen jogsértésekkel" kívánnak foglalkozni. Az ellenzék ennek érdekében két határozati javaslatot tárgyalna, amelyek kimondanák, hogy jogellenesen vezették a Ház december 12-i ülését, továbbá azt is, hogy december 16-án és 17-én megsértették a képviselők mentelmi jogát az MTVA székházánál - ismertette.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×