Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Viha Lajos faműves (facsipész) Luca-széket készít a Luca-napi rendezvényen  a Vörösmarty téren 2016. december 13-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

A szomszédból csenni, pajzán rigmusokat skandálni is szokásban volt Luca napján

Ma van Luca napja. Ez a szokásokban-hiedelmekben leggazdagabb jeles nap az egész esztendőben - mondta Tártai Zsuzsanna néprajzkutató.

Luca napja a Gergely naptár bevezetéséig, 1582-ig az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe volt, így sok félelem, babonaság kötődik hozzá. A szokás szerint fehér lepelbe öltöztek az úgynevezett lucázók, vagy más néven lucapucázók és így mentek a gyerekeket riogatni, imádkoztatni.

Luca napja dologtiltó nap volt, a gazdasszonynak tilos volt fonni és szőni, mert bevarrták volna a tyúkok fenekét. Bár munkálkodni nem volt szabad, de a szomszédból vizet vagy tojást csenni szokásban volt – mondta az InfoRádiónak Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

Még azok a gazdasszonyok is, akik sosem loptak, átsettenkedtek a szomszédasszonyhoz, és annak a tyúkóljából vittek át a sajátjukba egy kis szalmát és tojást, azzal, hogy "Az én tyúkom tojogáljon, a szomszédé csak kotkodáljon!".

"A Dunántúlon ilyenkor jártak házról házra a lucázó fiúgyerekek, nyomdafestéket nem tűrő szövegeket is mondtak, amelyek kimondottan termékenységvarázsló szövegek voltak. Így például: »Akkora legyen a kendtek lányának feneke, mint a kemence szája! Akkora legyen a csöcse, mint a bugyoga korsó!«" - idézte fel a néprajzkutató.

12 nap, 12 hónap

Luca napjától karácsonyig 12 nap van, ezeket a napokat úgy tekintették, mint a következő esztendő 12 hónapját, így számos olyan jóslás és varázslás volt, amit Luca napkor kellett elkezdeni és az éjféli mise idejére befejezni. Ebben a 12 napban készült el a Luca széke is – mondta Tátrai Zsuzsanna. Ezen a széken karácsonyig minden nap kellett valamennyit dolgozni.

"Úgy tartották, hogy az a kíváncsi legény, amelyik rááll a Luca székére, az az éjféli misén a templomban meglátja, ki a faluban a boszorkány,

mert annak a fején a Luca székén állva szarvakat lehet látni" - mondta a hagyományokról a néprajzkutató.

Időjárás-jóslás is szokásban volt ebben a 12 napban, a lányok pedig előszeretettel jósolták meg, kihez mennek majd férjhez: 12 cédulára írtak fiúneveket, minden nap eldobtak egyet, az utolsó, megmaradt cetlin álló név lesz a férjük neve a babonaság szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×