Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

MSZP: stratégia a nemzetpolitika unión belüli képviseletéről

Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan az elnökség által elfogadott stratégián kívül beszámolt arról is, hogy az MSZP népszavazást kezdeményez a kormánytagok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről.

Tóth Bertalan a népszavazással összefüggésben hangsúlyozta, hogy a kezdeményezést szimbolikusnak tartják, szerintük az a magyar egészségügy állapotára akarja felhívni a figyelmet. Arra a tarthatatlan helyzetre mutatnak rá, hogy elfogadhatatlan az, míg a kormánytagok kiemelt egészségügyi ellátást kapnak, addig több tízezren várnak műtétre, tíz órákat kell várni a sürgősségi osztályokon.

Elmondta, az Országgyűlés népjóléti bizottságának fideszes többsége kedden nem vette tárgysorozatba a szocialisták javaslatát a VIP-ellátás megszüntetésére, mert azt demagógnak tartotta.

A magyar nemzet egyesítéséről is beszélt

A pártelnök az MSZP nemzetpolitikai alapvetéseiről azt mondta, az EU garantálja a kisebbségi és nemzetiségi jogokat, és megteremtette annak lehetőségét, hogy belső határok nélküli Európa jöjjön létre. Az EU annak lehetőségét is megteremti, hogy újra egyesüljön a magyar nemzet - tette hozzá.

Véleménye szerint az, aki az EU szétzilálását akarja - mint az Orbán-kormány - , az ez ellen a folyamat ellen tesz.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának szocialista alelnöke azt mondta,

a trianoni trauma feloldását, a nemzetegyesítést, a szülőföldön boldogulást csak egy erős, belső határok nélküli Európa, az autonómia tiszteletben tartása és nem az EU-val történő konfrontáció szolgálja.

Elmondta, több javaslatot is megfogalmaztak és beterjesztenek az Országgyűlésnek a magyar nemzet újraegyesítése érdekében, előtte azokról konzultálnak a parlamenti pártokkal és a határon túli szervezetekkel.

Kulturális autonómia

Az országgyűlési képviselő közölte, pártja egyetért azzal, hogy a kisebbségeknek joguk van kulturális autonómiához, ezért javasolni fogják, hogy a kormány kezdjen erről egyeztetést a Kárpát-medencei országokkal. Nem határrevízióról, hanem kulturális autonómiáról van szó - hangoztatta, elfogadhatatlannak nevezve a kormány passzivitását ez ügyben.

Molnár Zsolt kifogásolta, hogy a Bethlen Gábor Alap forrásainak 95 százaléka "címkézett" támogatás. Kezdeményezik - mondta - , hogy a pályázatok 95 százaléka nyílt legyen, azok érdemi elbírálásában pedig vehessenek részt a határon túli szervezetek.

A kivándorlás veszélyei

A kivándorlás az asszimilációval együtt nagyon veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra nézve - hangsúlyozta. Szerinte ennek megakadályozására a magyar kormánynak komoly gazdaságélénkítő tevékenységbe kell kezdenie, és ehhez gazdaságfejlesztési stratégiának kell készülnie.

A politikus kitért arra is, hogy

támogatják a kettős állampolgárságot és szerzett jognak tarják a határon túli magyarok választójogát, de elfogadhatatlannak ítélik, hogy a határon túli magyarok pártlistákra szavaznak.

Hozzátette: kezdeményezni fogják a választási rendszer átalakítását, hogy a határon túli magyarok maguk közül választhassanak képviselőket az Országgyűlésbe.

Szorgalmazta egységes szabályok megteremtését a levélszavazásnál és javasolta a tankönyvtámogatásra, a nevelési támogatásra vonatkozó szabályok újragondolását is.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

A 2026-os év szeptembere sem hozta el a várva várt áttörést a csapadékhiány tekintetében, így bár a Dunántúlon helyenként mérséklődött az aszály, országos szinten továbbra is kritikus a helyzet. A tartós szárazság és a nyárias meleg miatt a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb megkezdődött. Az Alföldön a csontszáraz talaj komolyan akadályozza az őszi vetési munkálatokat, miközben érdemi, áztató esőre a hónap végéig már aligha van kilátás - írja a HungaroMet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×