Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.58
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora beszédet mond az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulós rendezvénysorozatához kapcsolódóan megtartott tudományos konferencián az NKE épületében, a fővárosi VIII. kerületi Ludovika téren 2016. szeptember 16-án. A tanácskozás témája: az államszervezet és az államiság az Alaptörvényben.
Nyitókép: Mohai Balázs

Lemondott NVB-tagságáról Patyi András

Lemondott a Nemzeti Választási Bizottságban (NVB) betöltött tagságáról is Patyi András, a testület korábbi elnöke, a lemondást az NVB tagjai hétfőn tudomásul vették, és beült a testületbe az utolsó megválasztott póttag, Lugossy-Sági Krisztina.

Patyi András a testület 2013-as megalakulása óta volt elnök, azonban augusztus 14-én lemondott elnöki megbízatásáról, majd szeptember 1-jén átadta lemondó nyilatkozatát bizottsági tagságról is.

Az Országgyűlés 2013 szeptemberében választotta meg kilenc évre az NVB hét tagját és három póttagját, sorrendben Rádi Pétert, Bodnár Esztert és Lugossy-Sági Krisztinát.

Rádi Péter 2015 szeptembere óta a bizottság rendes tagja, ő az elhunyt Csenterics Ferenc helyett ült be a testületbe, majd Patyi András lemondását követően a tagok őt választották elnöknek. Bodnár Eszter június végén írásban lemondott tagságáról, így a bizottságnak már csak egy póttagja maradt, Lugossy-Sági Krisztina.

Mivel Patyi András megbízatása a lemondás átadásával megszűnt, megnyílt a póttag belépésének lehetősége, így a hétfői ülésen Lugossy-Sági Krisztina már részt vehetett.

Az NVB elnöke csak az Országgyűlés által választott tag lehet, pártdelegált nem.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×