Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
313.83
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Probléma a nyelvtudással – fontos határidő halasztását szorgalmazza a szakértő

Ha a nyelvvizsga már most feltétele lenne a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének, a jelentkezők 40 százaléka nem kerülne be egyetemre, vagy főiskolára - mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a Magyar Hírlapnak.

Berényi Milán szerint, ha rövidtávon nem sikerül javítani ezen az arányon, legrosszabb esetben ki lehetne tolni egy-két évvel a felvételhez szükséges nyelvvizsga-követelmény hatálybalépésének 2020-as dátumát.

Egy másik megoldás lehetne a szakember szerint, ha a diplomamentő programhoz hasonló "felvételi-mentő programot" indítanának az érintettek számára, például a nyelviskolák bevonásával.

A Magyar Hírlap szombati cikke arra is rámutat, hogy egy kutatás szerint a felsőoktatásba felvett összes tanuló körében 2007 és 2016 között negyvenről ötvenöt százalékra nőtt a nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezők aránya. A felsőoktatásban tanulók közül a gimnáziumban érettségizettek jóval nagyobb arányban rendelkeznek nyelvvizsgával, mint a szakgimnáziumban végzettek.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×